Őrt állnék én árva
bolond szívem
újra
s
újra
tárva
kapaszkodom
a
régi föld felé
bár
lépnék inkább egyet fölfelé
kapaszkodom
szívem hiába szorítja
régi éhségek
sebhelyek
satuba zárt félelmek
ősi kínja
hiszem
hogy
ide születve
rátalálhatok a kincsre
tarthatom
nézve
mi végre élnénk
ha
nem
gyümölcsös évek
termékeny nyarak
dús kamrájú őszök
hó halmos
izzó hasábos
brummogó kályhás telek
melegében
bízva
tavasz lesz majd
új szentek helyett
feledett angyalokkal
tölti
múltból kiforduló
tekintetembe lét mámorát
az
élet
árván
topogva
tékozló napok
ingatag pallóin át
keresi isteni őrangyalát
a
lélek
felnéz
majd a föld porában lépked
indulni kellene
bársony puha sugallat
hulláma önti el
isteni kegyelem táplál
naponta
reménytől feszülő
telt
létemlőivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése