A VIRGÁCS

Valami megváltozott.

Érezték ezt a krampuszok, de érezte maga a Mikulás is!

Szokott ünnepváró kedve késett. Szánkók csilingelése, zizegő zacskók bontogatása, fel-felhangzó gyermeki zsivaj -  ilyenkor mindig legyőzték benne a fel-feltörő fáradtságot.

Este, amikor dolga végeztével nyugodni tért hatalmas, puha ágyába enyhe zsibbadást érzett szíve körül, ez a zsibbadás napok óta vissza-visszatért. Halkan ketyegett az óra, az égen sziporkázó csillagok és a kövérre kerekedett hold besütött az ablakon. Mikulás szuszogva fordult jobb oldalára és úgy döntött holnap, talán holnap rendet tesz dolgai között.

Bocsánatot kér a csokoládé gyár igazgatójától a kókuszos balhéért, megdicséri reggel Rudit, hiszen neki volt mentő ötlete! Ő találta ki miként tudnak expressz gyorsasággal kókuszdiót hozatni Afrikából. 

De most aludni fog, elég volt a hónapok óta tartó munkából, eljött a semmittevés ideje. Az álom körbeölelte és dédelgette, fülébe suttogott hosszú-hosszú nyugtató mesét. Mesét, melyben minden szép és minden jó, igazából álomba ringató.

Szuszogása egyre hangosabb lett, hamarosan horkolásba csapott át, mely betöltötte a szobát, s elért a krampuszok szobájáig is.

- Végre - gondolta Slampusz, a legnagyobb, a fősegéd. Végre mi is alhatunk. Sajgó pocakjára tapasztotta kezét, akarom mondani apró patáit... fájt kicsit, jól tudta, hogy mitől. Az a rengeteg szaloncukor, amit a piros zsákocskákból elcsent, az több volt a soknál.

- Vége, az idén is nagy munka volt! - súgta fáradtan, csak úgy maga elé Frici, a középső krampusz gyerek. Aztán nagyot sóhajtva mégis kikecmergett meleg ágyikójából, hogy behúzza a szaloncukor mintás függönyt, mert pont párnucikájára sütött a hold. Míg a függönyzsinórral babrált felnézett az égre, megcsodálta a ragyogó holdat, s meglepve figyelt fel Szarka Szilárd éjszakai repülésére.

- No az öreg telhetetlen tollas már megint nem tud aludni - gondolta és gyorsan ismét ágyába bújt, nyakába húzta a takarót és hamarosan el is szundított.

A harmadik szobában Rudi, a legkisebb vagány már régen édesen aludt. Álmában újraélte a múlt napok kalandjait. Látta maga előtt az afrikai partokat, ahol közbenjárására hegyekbe rakott kókuszdiók várták a berakodást. Érezte a tenger illatát, bár sohasem hajózott, elképzelte miként kerülgetik a matrózok a szanaszét guruló kókuszokat. Látta maga előtt a csokoládégyár igazgatójának döbbent tekintetét, amikor az első szállítmány megérkezett a gyár üres udvarára. De még álmában is az tetszett neki legjobban, - s így újra-újra visszatekerte álomfilmjeit - amikor Mikulás álmélkodott! Mert ő,  az ügyetlenke, a butus egyetlen jól irányzott telefonnal elintézte, hogy ne legyen hiánycikk a kókusz, készüljön sok-sok csillogó kék papíros szaloncukor és időben jusson el az ajándék Bercihez a kórházba! Rudi számára volt legkönnyebb a paplan. Nagy örömében még arról is megfeledkezett, hogy lefekvéskor néhány tucat szaloncukrot az éjjeliszekrény tetejére készítsen, hogy ha rátörne esetleg az éhség legyen mit bekapnia...

Elaludtak hát.

Csend terült a tájra.

Puha hó.

Csillagok.

 

Vajon mi csillan ott?

- Nahát egy virgács... csiregte-csörögte Szarka Szilárd és boldogan csippentette csőrébe a fényes zsákmányt. Milyen szép, milyen aranyos, milyen kis takaros. Hazaviszem és észrevétlenül becsempészem Szarkáné asszony, hites feleségem házi papucsába... Megérdemli! Mostanában őnaccsága túl sok napraforgót szór a müzlis tálba, pedig én a fekete áfonyát sokkal jobban kedvelem! S ahogy tervezte úgy is tett, felröppent, hogy keresztül szállva az erdő fái között, hogy mielőbb hazaérjen a hatalmas jegenyenyár ágai közé szedett-vedetten rakott fészkébe...

Repült és somolygott bajsza, akarom mondani csőre alatt. No mit szól majd Szilvike a drága, remélem rájön, hogy több gyümölcsöt kell szórnia a tálba.

Ahogy az édes ízekre, finom illatokra gondolt vesztére a csőrét éhesen eltátotta, s az aranyos virgács rögvest ki is pottyant belőle.

- Jaj! - jajgatott a szarka, de már késő volt. A fényes kis köteg keringőzött egyet az éjszakai szélben, mely egyenesen a Mikulás ablakába sodorta.

Szilárd lemondóan nézett veszett kincse után, meg sem próbálta a kovácsolt vassal díszített ablakpárkány közelébe kerülni. Inkább tett még egy kört a környéken, hátha még egyszer rákacsint a szerencse...

A virgács pedig a hóban, fagyban ott  maradt magányosan.

Hajnalban, amikor a kakukkos óra megtörte a csendet szegény Mikulás a pokolba kívánta az egészet. Éppen arról álmodott, hogy felmond végre... Kiveszi több évnyi szabadságát, s elutazik, hogy szerződést kössön Afrika legszebb kókusz ligetének gazdájával, hogy soha többé ne legyen akkora galiba, mint az idén volt. Ó Afrika! Ott legalább meleg van...

Már félálomban volt, de még megkísértette a gondolat, hogy nem is fog ő senkitől bocsánatot kérni, senkit megkövetni, hanem csippent egy jó nagy adag varázsport a rejtett tartalékból... Szétszórja a feledés porát, s ezzel túl is lép az egész kellemetlen hercehurcán. A por majd jótékony homályba borítja a múltat.

- Ez a legjobb! - s elképzelte miként tűnik tova minden, ami aggasztja őt, s amivel megbántott másokat! Erre hát nem megszólalt az a fránya óra?!

Szóval a kakukkos óra megtörte a csendet, és sehogy sem akarta abbahagyni, csak nyomatta, nyomatta, kakukk, kakukk, kakukk...

Mikulás felült, s arra gondolt, hogy hozzávágja prémes papucsát. Persze ekkor már olyan éber volt, hogy eszébe jutott, hogy ki is Ő! Ő a Mikulás, aki mindig jó, mindig türelmes, mindent megért, mindenkin segít!

- Fenébe! - én már ezt a sok jóságot nem bírom, az idegeimre megy! - sóhajtotta, s feltápászkodott, hogy kiszellőztesse fejét és szobáját.

Ablakát kitárta, s elcsoszogott a polcig, megivott egy kupica gyomorkeserűt, kell is az a jó emésztéshez, s közben a kamrában hagyott nagy fazék töltött káposzta ízét már érezte is, s arra gondolt milyen finom a savanyú káposzta levélbe göngyölt tőtike hidegen!

Elképzelte fenséges reggelijét, friss roppanós cipóhéjával fogja a tejfölös szaftot kitunkolni végül a kajszton aljából. Tányér?! Hogy tányért?! Nem, nem azt nem vesz elő, csak belekóstol, belefal az edénybe.

Esti rosszkedve tovaszállt, beszippantotta a beáramló fenyőillatot, összehúzta magán házikabátját, s az ablakhoz lépett, hogy bezárja, hisz ennyi friss levegő reggelre éppen elég volt.

De a mozdulat megakadt, tágra nyíló szemmel, remegő szakállal meredt a hóban szendergő arany furcsaságra.

- VIRGÁCS! - nyögte ki végül megdöbbenve. Virgács! Nekem?! Hiszen évtizedek óta rendületlenül szolgálom a gyerekeket! Figyelem mi történik a világban! Eldöntöm ki rossz, ki jó?! Vezetem azt a fránya nehéz könyvet, gyöngy betűkkel írom belé a gyerekek nevét! Időben eljuttatok minden csomagot! Türelmes vagyok a végtelenségig!

- Türelem?! - visszhangzott szívében a szó. Türelem?! Hát ez az! Ki is kiabált torka szakadtából azzal a szegény igazgatóval, mert nem tudott időre kókuszos szaloncukrot szállítani?! Ki szidta a fő- és alvállalkozókat?! Ki emlegetett kötbért? És! Ki nevette ki a legkisebb krampuszt, aki azt mondta, hogy egyetlen telefon hívással helyrehozza a dolgokat?!

- Én. - sóhajtotta Mikulás, miközben vacogni kezdett a nyitott ablaknál állva, s a hidegtől keze is egészen meglilult míg a hóba fagyott kicsiny virgácsot felemelte. 

 

Nézte, nézte, forgatta egy darabig.

- Biztosan nem is az enyém - majd belecsempészem valamelyik rosszcsont csizmájába... -  s megkönnyebbülve nevetett, lefelé bandukolva a lépcsőn, hogy tüzet gyújtson a kályhába, s míg a vaskos fahasábok lángra kaptak elővette a tejes lábast, hogy kakaót készítsen a krampuszoknak.

Mazsolás fonott kaláccsal.

És virgáccsal a findzsájuk mellett!