Sötét a kép
tust
mélységes feketét
használ az égi festő
lusta a fény
alszik talán
pír sem üt rést szívünk
vak hajnalán
korommal rajzolt
nyújtózó ágak
minden pillanatban
szín robbanásra
várnak
csalóka csodák
eget karcoló hegyek
meredek csúcsok
légből rakott ormok
lejtők
ejtik ámulatba a meglepett
napot
a
folyó is késlekedve ébred
üveg szilánkot sodor
lassú híreket visz a messzeségnek
egyenlők lesznek a nappalok s az éjek
tudatom mélyén legalul
új tavasz ritmusa lapul
éled a hit
kormorán suhan magasan
csőrében valami ezüstösen villan
szemünk sarkában új
reménység csillan
kardpengés napok
grafitja helyett
ünnepi reggel fénye közeleg
elkelne csöppnyi bíbor színű
festék
borbolya bogyó kínálja
égőpiros testét
lángot lop a
szürkeségbe végre
öröm szikra lobban unt feketeségbe.
Remény és derű. Köszönöm.
VálaszTörlésLassan felépülök a lábtörésemből. Gratulálok a vershez. Sajnos az én szókincsem hiányos ahhoz, hogy ilyen lenyűgözö verset írjak.Áldott, boldog karácsonyi ünnepeket és boldog újesztendőt kívánok Dr Janzsó József
VálaszTörlésKöszönöm!
TörlésKedves Márta!
VálaszTörlésMajdani verseskötetedbe kívánkozik ez a vers az illusztrációval együtt!
Áldott karácsonyt kívánok, szeretettel: Vikár János