Az elmúlt napokban megnövekedett a hajó forgalom. Tegnap csak kapkodtam a fejemet, hogy egyszerre négy volt a "színen", helyesebben a Dunán, és közeledett az ötödik is.
Kertezős kesztyűben nem vacakoltam sokat a kütyüvel és sajna eszembe sem jutott panoráma felvételt készíteni.
De nem mulasztottam el felkiáltani: Ági! Hajó!
Persze Ági sehol, és a bátyám sem, hisz karanténileg vagyunk a helyzetből kifolyólagosan...
De a hagyomány, az hagyomány, a szokás, az szokás.
Mikor nálunk járnak és hajó tűnik fel a láthatáron bátyám felkiált, aztán mi is követjük őt, míg Ági, aki nagyon szereti nézni a hajókat leballag a kert végébe és nézi, nézi....
Szóval: Ági! Hajó!
Megszaporodtak a teherszállítók.
Tavaly ilyentájt már üdülőhajók szelték a habokat. Most egyetlen egy sem indul ki a kikötőből.
Figyelem a zászlókat! Intenék is, de nem figyel rám a kapitány!
A víz csillan, a madarak bódultan hívják párjukat!
Tavasz van!
Szerelmesen gyönyörű!
Aztán leszáll az est, s én felriadok egy-egy hajó dohogására.
Néha meglógok a zöldbe, s komp visz át az örvénylő vízen a túlsó partra, ahol "embertelen" úton járva csodálhatom az éledő természetet.
És amikor ébredek, reggel korán bizton tudhatom, hogy hallani fogom a hatos komp koccanását, ahogy kikötői betonlejáróhoz ér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése