A szerelem, az szerelem...
Nem takarja el a lényeget a szivárványos képkeret, és a fekete, fehér sem. Miért kiabálnám ki kit szeretek, kit szerettem és még kit fogok szeretni és miért?
Mi köze hozzá másnak, pláne az egész világnak, hogy mi van a szívben legbelül? Szeretni lehet kerettelenül, harsogás és fitogtatás nélkül.
Millió kérdést feltehetünk, és választhatunk új és újabb képkeretet, hogy mutassuk mennyire vagyunk elfogadóak. Valójában akkor is, ha a családban megjelenik a "másság" (bármilyen formája)?! Mindegy hogy tíz, ezer, tízezer ember szerelmes Mici mackóba, vagy éppen egy mozdonnyal készül házasságot kötni. Egyetlen dolog a fontos - MAGÁNÜGY!
Nem tartozik rám, hogy más mint érez, nem ítélem meg, el sem.
Elviselem, mert az élet különösen bonyolult szövete nem csupán általam szövődik.
És mi köze mindehhez egy óvodás, egy iskolás gyermeknek?!
Nem mindegy ki és hogyan fordul mások felé, s különösen nem, a gyermekek felé. Ne "érzékenyítse" senki a nyiladozó elméjű gyermekeket, hagyjuk ezt a szülőkre! Igenis elsősorban az anya és az apa feladata legyen láttatni a világot, segíteni és óvni gyermekeit!
Három évtized leforgása alatt, több száz gyermek vett körül. Színük, származásuk sosem számított. Vágyaik voltak, vannak.
Egyet tettem, egyet tehettem: Fogtam a kezét a legelesettebbnek is!
Szeretni nem divat, hanem mély elkötelezettség.
Lehet belőle majdan sikeres ember, de lehet rabló, gyilkos, vagy bármi más.
Tudom szeretni?!
Hol könnyedén, hol könnyes nehezen...
No ez a fontos nekem!
Csak egy a "bökkenő"- megfelelő színpalettát nem kínál fel erre a face, nekem magamnak kell az elfogadás és az elutasítás színeit kikevernem!
Nagyon szépen írtál egy nagyon nehéz témáról.
VálaszTörlés"Egyet tettem, egyet tehettem: Fogtam a kezét a legelesettebbnek is!"
Példa lehetne sok ember számára.