PARTFAL : LOVE IS LOVE - fekete

2021. június 18., péntek

LOVE IS LOVE - fekete - fehérben...

Radnóti Miklós: Éjszaka — vers

Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

A szerelem, az szerelem...
Mindenek előtt számomra az a tanulság az eddigiekből, hogy beszéljünk, beszélgessünk, vitázzunk. Ha lehet okosan. ha meg úgy nem megy, s csak frázisok puffannak, hát gondoljunk életünk nehezen feldolgozott életeseményeire.
Több szált szeretnék itt és most összefogni. Mind más színű. Engem ez nem zavar.
Kezdjük az elsővel: A javaslatot, hogy hallgassam meg Alföldit elfogadtam, meghallgattam. És! Az éles elméjű rendező fejtegetésében számomra megmaradt a bökkenő. Beszéljünk róla, ne tiltsuk a témát... utána meg azt hallom tőle, hogy minek foglalkoznak vele.
Aztán egy megjegyzés itt, azaz az előző posztnál már késő este. A homoszexuálisak nem pedofilok - írja a kommentelő. Kérdésemre válasz is érkezeik: "Nekem úgy tűnt a poszt alapján..."
Harmadik szál: Fiatal egyetemista lánnyal beszélgettünk a hőséges délután sorén egy hűvös sarokban... Kissé kibontva a témát.
Negyedik, a legfontosabb: Szülői jogok és kötelességek.
Kezdem hát...
A téma, ha nem is az utcán hever, de előttünk van teljes nagyságában, vagy inkább maximálisan kinagyítva. Ez jó. Ha a törvénynek nincs más hozadéka, mint az, hogy véleményt ütköztetve ki-ki a maga szemszögéből vitatkozik, az is valami. Pláne, ha nem mucsai parasztozzák le a másként gondolkodót, a másként gondolkodók és viszont.
Hogy egybemosódik?! Itt-ott igen. Hogy külön is kezelhető - igen, ez szándék kérdése (is).
Hogy az elképesztő indulatok gőze szétnyom egyet, s mást az biztos.
Miért is gondolja bárki, hogy a tegnapi és tegnap előtti gondolataimat homofób mentalitás sarkallja. Hol olvasható egyetlen szó is a homoszexualitás megítéléséről?! Mi köze ehhez a politikai irányultságomnak, hitemnek, vagy éppen tabukban való hitetlenségemnek?!
Agyon politizált életünkben nincs más ütőeszköz, mint az, hogy kire szavazok, szavazunk négy évente?! Valóban nincsenek mélyebb tartalmú értékek csak a csatorna emlegetése?
Miért gondoljuk, gondolják azt, hogy a gondolat nem lehet sokszínű, hogy az értékeink egyhangúan szürkék és sablonosak?!
Amit én gondolok...
Első a szülő, a második és a sokadik is Ő és a GYEREK!
Erről a mondatról mindig az utolsó szülői megbeszélésünk jut eszembe, amikor az anyukáktól, mert ugye apukák elvétve is alig fordulnak meg egy ilyen beszélgetésen... szóval egy egyszerű kérdést tettem fel a kedves szüléknek:
Miért tetszettek gyereket szülni?!
(Jelzem válasz egy ilyen kérdésre nem érkezik, nem is vártam.)
Csupán arra utaltam, ha érthető volt a szándék, hogy a szülőnek a gyereket KELL képviselnie. Röviden ennyi!! Még hozzá tehetném, hogy MINDIG!
Ha visszagondolok, számos mulasztásom volt anyaként. Mert belekavar a gyereknevelésbe a napi megélhetés, a munkahely gondja, meg kismillió egyéb is. Nem vagyok rá büszke, s igyekszem hibáimat jóvátenni.
Isteni kegyelem, hogy nagymamaként is van szerencsém "működni".
És ma, amikor számos zavaró tényező kiiktatódott már az életemből tisztább a látásom. Nem a tökéletességre kell hajtanom, hanem a szeretetkapcsolat mélyítésére. Elképzelhetetlen számomra, hogy a gyermek útkeresésében ne legyek támasz. Hogy az élet legfontosabb kérdésében hagyjam vakon tapogatózni a gyerekemet, unokámat, vagy bárkit, aki a környezetemben segítségre szorul.
Életszerű az, hogy egy vadidegen beszélgessen huszonvalahány gyerek előtt a nemi irányultság intim kérdéseiről?! Hogy 3-4-5-6 éves kicsiknek vadidegenek nyitogassák a még javában szunnyadó érdeklődését? (Nem a nemiség szunnyadásáról írok itt, az benne van személyiségünkben a fogantatástól kezdve, akkor is, ha a hatások ráerősíthetnek, vagy gyengíthetik azt.)
Nekem ne mondja senki, azaz mondhatja, de nem tudom elfogadni, hogy az érzékenyítő nénik, bácsik meséi, vagy történetei segítik ki a kamaszodót, identitását ily nyílt placcon lehet megerősíteni?! Nem ma voltam kamasz, nem is tegnap, valszeg hangos hahota kísérte volna a törekvést. Az én nemi identitásommal nem egy egész osztály előtt kell foglalkozni. A tiéddel igen?!
Vastagon bebetonozódott tabutémák boncolgatása során egy gyermek sem tehető mások céltáblájává.
A másság megélésének ezernyi módja van, én csak tudom, hisz mindig kilógtam a sorból.
Gondolkodás helyett a legkézenfekvőbb most a politikai adok-kapok, a pofán csapás (bocs). Pedig DE jó lenne végig gondolni, hogy valóban egy színházi előadás az, amikor a kamasz számára prezentálják a "dolgot"?! Vagy egy osztály előtti kitárgyalás?!
Esetleg a szülők, a nagyszülők, stb rokonok, barátok veszik magukhoz az erőt és türelmet, hogy segítsenek?!
Mindig előttem van az az ismerős, aki kétségbeesett, amikor egyszer csak azonos nemű baráttal érkezett haza a gyermeke. Mennyi fájdalom, mennyi düh, mennyi vád és önvád hömpölygött szülői szívében. Pedig, ahogy akkor az én gyermekem fogalmazott: A vak is láthatta!
Miért nem látjuk mi? Miért kellene gyerekeinket, unokáinkat idegeneknek "érzékenyíteniük"?!
A francba...
Oly nagy itt a képmutatás, hogy lángvágóval, vagy machetével is nehéz lenne utat vágnunk a helyes irányba.
Van rá esély?!
Próbálkozzunk!

(face-s oldalamról...)