Lehajló rózsaág
rózsaszín zuhatag
poros útpadkára
hullatod szirmodat
kikukucskálsz
a
kehes kerítésen át
látni
milyen csodás lehet odakünn
a
világ
körülötted szemét és mocsok
rozsdás kapu
vásott
megrongált oszlopok
járdaszegélyen gyűlik a szemét
te
ügyet sem vetsz rá
bámészkodsz
ragyogsz
s
hagyod
hogy
pompás illatod szálljon szanaszét
felkapja és messzire sodorja
boldogan a júniusi szél
lepkék
pillék
parányi bogarak
gyűjtögető méhek
bújócskáznak
bársony szirmaid alatt
még a nap is megáll
és
csodálkozik
könnycseppet szárít
ne lássa senki körülötted a pusztulás
fájdalmas lenyomatait.
Te jó ég, de gyönyörű a fotó és a vers hozzá!!
VálaszTörlés