Mindig más...

 

A fotó tegnap készült, pirkadatkor, ma nem volt kezem ügyében a megörökítést szolgáló masina.

 

Várom

tárt ablakon szivárgó neszeit figyelem

meglep ma is

pedig néha azt gondolom

mindegyik arcát ismerem.

 

Tegnap vér  bíbor és narancs volt az ébredés

éjszakában eltévedt tamtamok

ma

huhogó figyelmeztetés

bagoly beszélget

távolból üzen

lapulok párnáim között

messzi jeleit figyelem

jó

hogy

szól

hogy

él

hogy

megértem

hisz évekig elmaradt

 már egészen jó vagyok a fülelésben

most hogy újra hallhatom a távoli hangokat.

Komótosan ideér a reggel

szürkén gyülekvő apró fellegekkel

kék szín csepp sincs a hatalmas vásznon

rózsapír is kevés

annyi csak

hogy jól mutasson a folyóra simuló

tükrös ragyogás

hullámzó igézetében.

 

Naptáram ma az őszbe lépett

jól tudják a korai zenészek

lustálkodó lassú sugarak

nem költik korán a fekete énekest

rigók galambok

elkerülik a fáradt partokat.

Fényesen elúszó hajó után

bagolyhang marad

csend és magány.

(Utóirat: Megérkezett az első cinege és beköszönt hozzám... száz szónak is egy a vége - ŐSZ lett.)