Szívemig ér a lét firkája
rajzok
képek és jelek
kuszálódó parti lábnyomok
száraz a föld
kemény
rideg
kő karistol hogyha rája lépek
apadnak a hosszú mély vizek
égkupola alatt itt a közelemben
fehér lepke leszállóhelyet keres.
Kert végében is aprócska pillék járják a táncot
fölöttük
dülöngélő sárga óriások
valószerűtlen virágburjánzásban
selymesült fűszálak között
a
folyóra ki aligha látok.
Méhlakomák
darázspók
csigák
s
valami falja a mályvavirágot
csipkézett levelén talán szöcske lakomázott.
Bokraim bordók és lilák
kívül marad a kíváncsi nagyvilág
vén fáim árnyéka lassan végtelen
rezzenetlen tűrik a nap hevét
forró levegő zúdul le rájuk
mégsem akarják levetni tompazölddé fakult
kopott koronájuk
várják talán hogy ősz söpörjön
s
ágaikat szakítsa
lombjukat mohón tépje rázza
s
peregjenek a levelek
mint a gombok
szerelemes őszi ölelésben
könnyekkel fűszerezett
elmúlásba...
Várakoznak magányos szelíden
szomjúhozó törzsük elfáradt
lesz új tavaszuk
nem hiszem...
nyoma van az elmúlásnak
sebek sajognak
rendelt ideje van
életnek s halálnak.
Minden lélekperc ajándék
kincs
emlékarany ha olvad belőle
kérdések formálódnak
emlékszel - emlékszem
s
már soroljuk is
legszebb közös napjaink
hogyan maradtak meg nekünk
egymással összepréselődve.
Válladra tapasztom kezem
véráram indul
iszkol
fájdalom és bánat
nyárbúcsú csendje átkarol
bensőmben zuhatag
sosem kimondott szavak
kalimpálnak
életünk rohan
ősz illata támad
hiába őriznénk szívesen
szirma hull a tovatűnő mának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése