Dies diem docet. Partfal, ahonnan különösen szép a világ, kitekintesz és szinte mindent máshogyan látsz.
Ide számtalan szívecskét biggyesztenék, oly nagy örömmel tölt el, hogy egy földim van az űrben!
Kapu Tibor - Nyíregyházáról, tirpák ország fővárosából!
Gyerekes büszkeség - talán azért is, mert volt az életem során sok sóvárgás a szülővárosom után, szeretteink elhagyásának kényszere. Hiánya annak a kimondhatatlanul fontos életútravalónak, melyet a szűkebb és tágabb rokonság jelent. Az érzés, hogy többé soha, sehol sem vagy otthon - bár gyökeret próbálsz ereszteni...
Életem nagy részét egy furcsa - "gyüttmentező" közegben éltem, élem, s volt szerencsém olyan személyhez, aki bár saját ... származására módfelett büszke volt, az enyémet mégis ócsárolta!
És lám! Ott fenn a magasban, porszemnek sem látszó kis hazánkra gondol egy fiatal tudós, aki itt alant ugyanazokat az utcákat járta, és fogja járni, amik nekem oly kedvesek, tisztelettel gondolok szüleire, akik a hazaszeretet érzését beleplántálták.
Ráadásul lengyel tagja is van a csapatnak, így "dupla" a boldogságom, hiszen ereimben némi lengyel vér is csörgedez.
A kitartás, a felkészülés, a várakozás,s a szavak, a gondolatok, s az idézet Széchenyi Istvántól:
"Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen."
Legyen hasznos az út, és szerencsés a visszatérés!
Fényjátékos reggel, friss időben készített fotóval, ha a "huszon" fokokat annak tekinthetjük. Hőség és riadó... A legmagasabb érték hajszál híján negyven Celsius. A sekély folyó áldása, a levegő temperálása lassan elmarad, alacsony a víz, nagyon alacsony.
 |
ÖKÖRFAROK KÓRÓ |
A kertbe is megtelepedett néhány éve egy kóró, s hol itt, hol ott bukkan fül, néha meg eltűnik, vigyázok rá, bár az idén elég lehetetlen helyet szemelt ki magának, nem nőhet olyan nagyra, mint ez a partoldali hatalmas példány.
A madarak és a szelek teszik a dolgukat, be vadvirágozódunk... itt egy pipacs, amott hatalmas lapu a magas ágyás peremén, török szil magoncok, a mindent kibíró gaztengerrel e hőségben birokra nem kelhetek. Egy-egy négyzetméter kitisztítása éppen elég feladat, így eldzsungelesedünk... a néhai kerti sivárságnak nyoma sincs. Növényeimnek hajnali és esti öntözéssel kedveskedek, hátha túlélik, túléljük az extrém meleget.
A tökéletesség maga -bíbor kasvirág.
Dísz és gyógynövény.
Kedvelem.
Bár erősen hezitál, hogy megmarad e nekem?!
Búcsúzás ez is
ez
a
halkuló ének
szótlan napok
egykedvű semmiségek
csak
a
szívem szúr néhanap
vágyom
hogy
hallhassalak
arcodba hulló
hajszálak alatt
érintsem
bölcs
bolond
homlokodat
s
öleljem ki a bánatot
lét és halál
mit rád rakott.
Kísért a vágy
de
ellenállok
mégis
rám törnek óvatlanul az álmok
kétkedés s fájdalom
ha
veszteség ez hát vállalom
tolvajlott óra
pillanat
hiányod könnyeket fakaszt
s
belém fészkel a félelem
mi lesz veled
s
nélküled
ki lesz nekem
?!
Ünnep a kertben...
Isten szent ege alatt nagymamás módon éltem meg a pünkösd örömét, bőséges áldását. Nehéz is szavakba önteni, mily csodálatos megélni, megérni, megkapni és meg is adni mindazt, ami az unokás lét velejárója. (Előkészületről és utózmányokról most ne essék szó - fáradságilag a Richter skála 6.8-as fokozatához hasonlítanám.)
Tombolóan szép nyári reggel, hőmérséklet az egekben, egy régi, sutba vágott homokozóedény adja a mentő ötletet. Elő a slagot - ami őszintén szólva már hajnal óta szolgálatban volt, szárazságból kifolyólagos öntözés okán, utána a fertőtlenítőszert, s az ütött-kopott, kb 15 éves vacak megmaradt feléből hamarosan kiváló kismedence lett. Félárnyék, napocska által melegített víz - energiatakarékos és leégést akadályozó kivitel. Mindenféle, vízmeregetésre, fizikai kísérletre alkalmas edények, szűrő, tölcsér, s egyebek - gyermeki óhajok kielégítésére.
Két szépséges L élvezi a kert áradó nyugalmát, a folyó, a komp, s a hajók látványát, madarak, lepkék röptét, bogarak zümmögését. Fájdalmasan gyengülő Zsömlénk, s arcátlan Cili macsek társaságat.
Jönnek, mennek, locsolnak, pocsolnak, ebéd sül és fő, s a lányok jó kedvűen falatoznak. Ég kék, fű zöld... s nagyszerű az élet... együtt lenni JÓ!
3. L- 3 évesünk alvás előtti, utáni palacsinta rekord döntési kísérlete - HÉT db üres palacsinta, majdnem megbuktatva a pacsi király S. uralmát.
És séta a kertben, és alvás, versikék, ceruzák, olló, gyöngyök, légycsapó, földre pottyant fekete eper, első málna és utolsó eper szemek befalása.
Futó zápor és kiadós nyári eső, viharos széllel - új szavak, új élmények, megannyi tapasztalat, s édesnél édesebb percek, némi testvérelnyomó attrakcióval fűszerezve.
Mielőtt locsolni loholok néhány képet megőrzök itt is e hétről - kertemet máris számtalan lakója "hangiccsa fel". (Valamelyik gyerekünk mondotta ez a szót - most felbukkant a mélységből.)
Hőség van ma is, s a hatalmas eperfa gyümölcsei hangosan koppannak a teraszon. Néhány madár csipereg, kezdődik a reggel...
Megjelent az első tavirózsa. Csíkos, pöttyös, zöld, barna, narancsszín rovarok, lepkék, zümmögő kórus. (Futok is ki, hogy le ne késsek a reggeli szépségekről - 5.30 perc van, s alig aludtam az éjjel.) A kelő nap beragyogja a kertet, a folyó csillogó szépsége vonz, még nem robognak rajta, az első korán kelő horgász már legalább egy órája elindult a túlpart felé. Este is öntöztem, s most is, hátha megmaradnak károsodás nélkül a növények.
Nem tudom mi az oka, de a képtároló nem minden kattintásomat őrzi meg... néhány szép fotót hiába keresek. Az első kép - ernyős verbéna, tavaly kaptam egy ismeretlentől, egekbe nő, már nagyobb, mint én, régen vágytam rá és egy kertes bejegyzésből megtanultam a szaporítást is, és már növögetnek a csemetéi is.
Nehezen dolgozom fel a losonci út során látottakat. Útközben, temetésre igyekezve, hogy valamicskét tudjak e városról, ahol eddig csak átutazóban jártam - olvastam múltjáról. Könnyes szomorúság, valami felfoghatatlan veszteség. Most, hogy a trianoni emlékezés oly sok borzalmas eseményt felidéz, még nehezebb írni érzéseimről.
Hatalmas temetőben volt a szertartás, korán érkezve volt időm fotót készíteni, s néhány gazzal, gyommal, borostyánnal befutott síremléket némileg kiszabadítani, hogy legalább a nevek látszódhassanak - egy darabig. Hasonló érzés fogott el, mint a házsongárdi temetőben. Az elmúlás, az értelmetlen pusztítás, mindenfelé a múlt negligálásának nyomai. Valamint a behódolásé. Az egykor református magyar temetőben több száz éves kripták, sírok - az emlékezés szavai, s a nevek magyarul vésve, írva rajtuk. Majd fokozatosan átváltozik a nevek írása - szlovákra. S nem csak az írott szó, hanem a beszéd, a tradíció is eltűnőben... Kettesben beszélgetünk suttogva magyarul, az elhunyt hozzátartozója, aki a rokonom és én. Érzem és tudom, hogy nem vagyunk egyedül, mégis az elköszönésre - Viszontlátásra! - csupán ketten válaszolnak hasonlóan.
A hatalmas temető a második világháborút követő, végleges elcsatolás után elképesztő pusztításnak volt kitéve, nem lévén bekerítve, megóvva, a márványokat, a kovácsoltvasat - ellopták, sírokat döntöttek le, rongáltak meg barbár módon. Itt-ott látom a nyomát, hatalmas talapzat, melyről ki tudja mikor döntötték le az oszlopot... szabad préda volt a temető, utóbb aztán kerítés került köré, de az utolsó magyar temetőgondnok már nem él...
Losonc valaha az egyik leggyorsabban fejlődő város volt. Ma az utcák és közterek vegyes képet mutatnak - szépen rendezett környezetű zsinagóga, hatalmas kakastornyos református templom, mely hosszas huzavona után 20 éve került vissza az egyház tulajdonába, és málló vakolatú égbe meredő szocreál toronyház...
.jpg)
