Nehezen dolgozom fel a losonci út során látottakat. Útközben, temetésre igyekezve, hogy valamicskét tudjak e városról, ahol eddig csak átutazóban jártam - olvastam múltjáról. Könnyes szomorúság, valami felfoghatatlan veszteség. Most, hogy a trianoni emlékezés oly sok borzalmas eseményt felidéz, még nehezebb írni érzéseimről.
Hatalmas temetőben volt a szertartás, korán érkezve volt időm fotót készíteni, s néhány gazzal, gyommal, borostyánnal befutott síremléket némileg kiszabadítani, hogy legalább a nevek látszódhassanak - egy darabig. Hasonló érzés fogott el, mint a házsongárdi temetőben. Az elmúlás, az értelmetlen pusztítás, mindenfelé a múlt negligálásának nyomai. Valamint a behódolásé. Az egykor református magyar temetőben több száz éves kripták, sírok - az emlékezés szavai, s a nevek magyarul vésve, írva rajtuk. Majd fokozatosan átváltozik a nevek írása - szlovákra. S nem csak az írott szó, hanem a beszéd, a tradíció is eltűnőben... Kettesben beszélgetünk suttogva magyarul, az elhunyt hozzátartozója, aki a rokonom és én. Érzem és tudom, hogy nem vagyunk egyedül, mégis az elköszönésre - Viszontlátásra! - csupán ketten válaszolnak hasonlóan.
A hatalmas temető a második világháborút követő, végleges elcsatolás után elképesztő pusztításnak volt kitéve, nem lévén bekerítve, megóvva, a márványokat, a kovácsoltvasat - ellopták, sírokat döntöttek le, rongáltak meg barbár módon. Itt-ott látom a nyomát, hatalmas talapzat, melyről ki tudja mikor döntötték le az oszlopot... szabad préda volt a temető, utóbb aztán kerítés került köré, de az utolsó magyar temetőgondnok már nem él...
Losonc valaha az egyik leggyorsabban fejlődő város volt. Ma az utcák és közterek vegyes képet mutatnak - szépen rendezett környezetű zsinagóga, hatalmas kakastornyos református templom, mely hosszas huzavona után 20 éve került vissza az egyház tulajdonába, és málló vakolatú égbe meredő szocreál toronyház...
.jpg)
Séta a múltban... Minden mulandó...
VálaszTörlésSzomorú ezt látni, mennyi érték, szépség tűnik el.
VálaszTörlésSokat járok, utazok keresztül Nagyváradon. Olyan sokszor megállapítottuk, az összes gyönyörű, régi épületük abból a korból származik, amikor még Magyarországhoz tartozott. Annyi jó van benne, hogy sok közülük szépen fel van újítva, karban tartjàk. Egyenként szebb városnak tartom, mint Debrecent, nem véletlenül mondták régen: Körös-parti Párizs. Rengeteg a zöld felulet, szépek, rendezettek a parkok, a várost kettészelő Sebes-Körös partján szép sétautak vannak.
Mondjuk mindez nem vigasz, már nem hozzánk tartozik, de attól érezhetjük kicsit a magunkénak.
Szeretek temetőkben sétálgatni, nézegetni a sírokat, a neveket. Engem nem szomorít el a látvány, mert arra gondolok, hogy én még élek. Nagyon szép képeket hoztál. A pusztítás nem jó dolog, sajnálatos tény.
VálaszTörlésA pusztítás barbársága engem fájdalommal tölt el.
Törlés