Csend, fény, víz, felhő, szín, illat...
Ülők a parton, nyári zsivajokra gondolva, fürdőzés helyett legalább egy kis mártózásra vágyva. Lépcső már sehol, a meder "alján" lévő mennyiséget próbálom elérni sikamlós pozitúrában, nem sok sikerrel... Fröccsen azért, hűvös, finom, belecsobbanni lehetetlen, nem soká próbálkozom.
Néptelen a part, sehol egy lélek - Balaton én így még jobban szeretlek. Valamit mégsem értek - egész nyáron azzal tömték a fejünket, hogy megfizethetetlen vagy, te drága. Most pedig, amikor fillérbe sem kerül a belépő, amikor korosztályomat ingyért hozza-viszi a vonat, az állomás csupán egy percre van . sehol senki?! Éhező kisnyugdíjas, meg mindenki, akinek megadatott az őszi pihenés meg a töméntelen szabadidő - miért nem használja ki a lehetőséget?! Miért, hogy nyáron sóvárog és panaszkodik, hogy ő még soha sem látta a nagy tavat, s úgy tűnik örökre elérhetetlen vágyálom marad... - idétlen hírharsonások zokogtatják a népeket e hiátus miatt...
Pedig csak össze kellene passzítani két szelet kenyeret, egy kulacsba vizet tölteni - már a lángosok terjengő illata sem birizgálja szaglószervünket... Szóval pakk, bátrabbak fürdőruha híján egy kopottas pólót is tehetnek a hátizsákba/ szatyorkába, meg egy törölközőt. S hajnalok hajnalán irány az első állomás, s onnan egy-két átszállással a festői szépségű Balaton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése