Tegnap - csendes, útkipihenős, szusszanós szombatot terveztem... Ehelyett süti-főzi, unokás, és ablakon kinézegetős nap lett. Minden szép az orrom előtt van, csak fel kel pillantani, észrevenni a túlparton felmagasodó fák színeváltozását. Finom ebédet készíteni, unokát szeretgetni (kivételesen egyetlen egyet), otthon maradóknak csomagolni. Számat befogni a nem tetsző dolgokért. Kislányomat megölelni. Majd estig töprengeni, rágódni és sehová sem jutni feltörő gondolataimmal bíbelődve... közben horgolni és mérni, látva hogy már csupán néhány sor van hátra... remélve, hogy a baba kivárja, míg elkészülök. Örömmel nyugtázva, hogy kisebbik gyermekem a fél napon át tartó repülőút után szerencsésen leszállt Ferihegyen - végre. És este - dörgést, villámlást, égi háborút megélni, október végi összecsapás, harc, valamivel nagyobb zajjal, mint amekkorát magamba visszagyömöszölök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése