Hömpölyög
árad
hatalmas fát forgat
mint
gyenge gyufaszálat
csobban
csacsog
ezüst haltest villan
kert alatt
csónak felzúg és rögvest elillan.
Valahol távol
messzi nagy hegyekben
fenyő áll
dermedt ősi rengetegben
ágain fehér takaró
talán ma egy kósza kis sugár
hozzá is elér
gyengéden simítja hogy olvadjon a hó
s
a
fa csúcsára száll végre
tavasz csalogató dallal parányi erdei rigó.
Olvad a szív és olvadni kezd a hó
hegyen - völgyön
éren
csermelyen
át
elindul a csepp
hogy
meglelje
s
hatalmasra duzzassza
a
télen csendes türelemmel
ballagó Dunát.
Cseppre csepp
szemembe tűz a nap
letörölöm
halódó szirmokra hulló könnyemet
folyó sodor ócska kacatokat
mosolyogva lép be a rakoncátlan tavasz.
Lesz még fotó - K. L. a kora reggeli dunai csónakos kattintásából - előre is köszönöm.
A tavasz érkezése jeleinek követése a versedben... Egyik sor kiváncsivá tesz a másikra, mert úgy hozod el őket felém. Az a "gyenge gyufaszál"-as hasonlat rögtön beindította a képzeletem, annyira jó, hogy csak egyet említsek közülük.
VálaszTörlésFönt volt az előbb egy kép, de eltűnt. Nagyon kedvemre való volt: egy kis köd és szűrt napfény! :) A hóvirág is szép, de az a másik tetszett jobban.
Vissza fogom tenni... ma reggeli...
TörlésFeltettem.
TörlésVisszajöttem hozzád, és az volt az első, hogy észrevettem a képet. Köszönöm!!!:)
Törlés