Intettem volna
egek magasából
figyelve folyót s fényes kupolát.
Intettem volna
de
nem
tört át földi fény
felhők habfehér égi sivatagán.
Intettem volna fentről
hol világoskékbe öltözött a világ
csíkok sorjáztak
figyeltem egy távolodó gépet
hasítja az eget
keresve az ellenkező irányt.
Kék és fehér a végtelen
habos felhők alatti térben
arcodat képzelem
minden mi kék
emlékeztet
s
megszorít
valamit szívemben.
Felsejlik a gondolat
szemed egekre nem tapad
a
vágy
mégis ostobán kószál tovább.
Hallgatom a csendet
kívánom
burkolózzék a világ
habkönnyű álmodásba
míg
lét és nemlét
titka
mind könnyedén
elsuhan mellettem
lebegve
tengereken és óceánokon át.
A "lét és nemlét titka"! Számomra mindig megfogalmazhatatlan szavakkal, ahogy a végtelen világ lényege is. Találtam néhány szép verset erről a megfogalmazhatatlanról, talán elhozom őket a blogomba is.
VálaszTörlésOlyan jó, hogy te szavakkal is fogalmazod a megfogalmazhatatlant.Érdekel a dolog!
Köszönöm a versed.