Éjszaka volt...

A

sötétség

ugrásra készen lapult

telt emlőjű nehéz fellegek vonták vastagabbra

fejem fölött a homályt

nem látszottak a részletek

csillag csak néhány

pislákolt énrám

álmos voltam éjfél aligha múlt

takaróm nyomott

túl meleg lett ledobtam hát

az

éj így lágyabban simult már

bőrömet sejtelmes libbenő szellemek

tétova múlt ölelések érintették meg

anyám

a

kapuban állt

kendője alól ősz szál kandikált

karja mint kalács

puha

édes

meleg

ölelte volna rögvest a hazatért fáradt gyermeket

az

álmok

vágyak

és

a

tények

pörögve

forogva

alkottak egészen új képet

hatalmas kirakós tábla előtt álltam

szinte áttetszőn könnyű hosszú kabátban

hajam vaskos és szabad

vállamat verdeső fényes zuhatag

apám

szól

rám

szigorún szeretve

hol jártál ilyen későn

gyere már be

én

sietősen a kilincset keresem

sehogy sem nyílik

akad a zár

rozsdás a nyelve

elhagyott kulcsát nem lelem semerre

anyám meg nevet

kiabál

kacag

ne bolondozz nincs is rajta lakat

apám

szava koppan

későre jár gyere be gyorsan

téblábolok mint elveszett megszeppent gyerek

várjanak meg jövök

sietek

csend

és

csillagpor pereg

nélkülük utam sehová sem vezet

csak ténfergek

eltévedt álmoknak szívsúlyos terhe

hiányuk cipelem

zuhanok képtelen éjszakai sötét verem csapdájába esve.