Ünnepi ébredés -pillanatok - képekben.

Nagyszombat

Korai csendben ébredek

az
égen

parányi pír

grafittal kenve

még

a

táj

csupán

az

aranyvessző

sárga csíkjai ringatnak fényt

dajkálva

szirmuk között szunnyadó pára

utolsó cseppjeit

madarak

sóhaja hallik

vége

 elmúltak éjünk feketére koptatott percei

feszülő
rügyes ágakon létnedves éledés

hajnali hangok

halk neszezéssel

hívják

napunk

felhők mögé bújtatott

életes fényeit

reménnyel terhes reggelen

nyújtózik

a

világ

isteni titkok tudói mind

a

füvek

és

a

fák.

Nagypéntek

 

Kertünk alján tavasz ténfereg

vakító

sárga nárciszok

szürkés

napcirmos egek

madár

és
néhány

kalandor méh

röppen

életet zengnek

ünnepi örömben

kezed nyoma teremtőm
Uram

meglátszik

fűben

fában

sötétes odúban

karcos kis szelek

kötnek belém

nem homályosít

könny

sóhaj

szenvedély

arcodat

látom

magasztalom

TE

vagy

nekünk

a
biztos oltalom

kopottas remények

vesztett hitek

felbuzognak újult erővel

hisz

Golgotámra

keresztem cipelni

Te

segítesz.

Horgo mánia

TAVASZ

Tavaszt sikoltanak most a hangok

dobhártyám is beleremeg

szívemben

lapulnak régi arcok

kalandos

ösvényekre

léphetek

tavasz
suttogják

zsenge

feszülő rügyek

szerelmes pirulással kél a hajnal

lilában

sárgában

pompázó

szívüzenet

füttyjeles remény

vakító még a tegnap

kopottas

fűfoltokon

megbukik a fény

kezemben tartom holnapomat

tavaszt

kiáltok.

Megértenél?!

Ma

 

 

 

A

folyón
néma remegéssel
végig futó fények
harmat cseppek között
sugarak hasadnak
tavasz illata
könnyű fátyol
szépséges új napra terül
lenge szélben
sárga
lila
virágok
bomlanak
s

szirmok
hullanak

lélekringató

csendben.

Évszakok

 







Elfutottak előlünk hirtelen

drága perceiket

ma

is

keresem

arcod élét

tavaszi nap első sugarát

mosolyod

árvaságom olvadt aranyát

nyári képet

ott

ahogy

Tiszában

fröccsentek

rád

vízcsepp csillagok

mögötted

tomboló zöld volt part

sikoltóan kék az ég

könnyekkel
fizettünk édeni percekért

keresem létünk gyönyörrel festett

ős
üzenetét

és

az

őszt

hajamra

arcomra

hulltak rézszín levelek

forgattál könnyedén

súgtad

sok év után

újra

nevemet

most

tél

van

remegőn hideg szerelem pecsét

felidézem

lépteid

távolból visszhangzó

lassuló ütemét.

HÁLA

Hogy fény vagyok

hogy

két karod

boldoggá ölelt

szerelmed

tűéles szikrái új életre sebeznek

tüzüktől

olvad

bennem
a

jég

fémesen kemény napok

hajnalán
s

szürkülő estelén

átléped

bánattáborod

halkan

lebegő

sóhajod

átoson

völgyön

hegyen

kopottas szunnyadó városon

remegek

mikor

szívemhez ér

hogy
neked szép vagyok

hogy

még vagyok

száguldó évek

szigorú létperemén

gondolataid

óvó melegét

ma

is

köszönöm

én.

Ahogy...

Ahogy
a
gombolyag fölveszi a fonalat

egymáshoz tapadnak a szálak

simuló öleléssel befedik egymást

így

tapadnak össze bennem

színek

illatok

fények

hangok

tarka szövevényük egyesül

emlékparányok

lélekmorzsák

szélfútta

tegnapok

szépségét sebhelyét őrizgetem

s

ha

keringőre hívnak titkos álmaim

mint a fátyol úgy hullik rólam le a jelen

ott állok mezítelen

testem

lelkem

ösztönöm

kivillan

parányi fügefalevele alól

minden

képszerűvé válik

és

minden hang bennem dalol

betűk

szavak

és

mondatok

nélkületek semmi sem vagyok

könny és mosoly

bíbor hajnal és fekete alkonyat

fájdalmas bukdácsolás

és

borzongatóan szép
szívembe gyömöszölt szerelem

rejtegetem

mégis

mint búvópatak felbukkan

s

elsodor mindent egy perc alatt

csupán az isteni létérintés áldása marad...

 

 

/2015. 11. 20./

SZERELEM

Kiirtottalak magamból

néha azt hiszem

hajnalban serkenő álomgyomokat

cibálok

tépek

szüntelen

szúrós tövisek

szívemet sebzik

mit kitépek reggel

visszanő estig

burjánzik éjjel bennem

egy

másik

élet

mit

neked

s

magamnak

titkon

remélek

aztán

a

létkép

egész más térkép

csalóka

vágyak

véremet kérnék

hallgatok

visszasejlő sóhajt

s
ahogy

bőrömre

hullanak a cseppek

mindegy is már

könnyeink

szédítő
fűre
fára

vagy

mérget

gyönyört termő

fekete szirmú virágra

peregnek.