A világosság felé....

Szavak

mondatok

porszem betűk

sosem írhatják le pontosan

a

gyönyörűt

selymei éjszakai sötétnek

feszülnek

kertünkre árnyak települtek

szélszárnyak csapódnak

széjjel szakadó felhők alatt

Dunában

s

fent

az

égen

moccanó

vöröses

bíbor

vonalak

fák

erdők

fekete jégmerev ágak

őrtállói a néma világnak

lassan terebélyesedő sugarak

mosdatják

aranyra

a

hallgatag partokat

távoli a lárma

egyetlen

madárka

köszönt

tavaszt

szél

tépi

ünnep

reggelén

égi függöny földig omló ráncait

simuló kedvvel nézem a csodát

villanó bátor fények

hasítják ketté

az

ég

 kopottas

fekete bársonyát.

Ünnep elé.... 2018. március 14. Budai Vár.

Fénypászmás március...

Arra jártam tegnap

ereje volt a napnak

kigombolt zakókba

lenge kiskabátokba

bújt a meleg

nyüzsgött a város

és

a

napsugár

minden

szempárba

ablakba

kirakatba

szívbe

derűvel

ragasztott fénylő tapaszt

a

régi

utca

cseppet sem álmos

ezer sarkából

köszönt a múlt

 muzsika szólt

belém karolt

magasba csapó madárcsapat

azúrra festette alkonyomat

kopasz fák

meztelen ágak

fekete árnyak

intő jellel utamba álltak

ne

bomolj

fénybe ha fordítod álmodó arcodat

 

csalfa hitegető

korai

észbontó

ez

a

tavasz.

Tavasz....

Térden....

. "S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét és virágát is tudom..." R. M.


Én térdelek, hogy érezzem amint a föld leheli az életet, sima fény pihen megviselt leveleken, szirmok fakadnak, vagy éppen szakadnak, lassan ereje és kedve támad a napnak.

Fényviszonyok....

Tavaszleső reggelen...

Színekben gazdagon.... idegen szirmokkal ékeskedem.

Mert nekem sosem volt és sosem lesz.
Mert káprázatos.
Mert törékeny gyönyörűség.
És!
Mert ma még oly szürke kinn a reggel!

Tavasz elé....

A

legszebb

TE

leszel

kopár fákat rügyekkel

ékesítve
fel
 

selymek

fényorgiák

festik át nemsoká

a

jéghártyás

Dunát

csillanó sugarak

rongyos földekre majd zafírt gurítanak

kedvünket semmi sem szegi

határainkat ma még hatalmas hó fedi

jégcsapok híznak ereszünk alatt

egyetlen elkésett hóvirágom

felfalta mohón a fagy

bent

a

kályha

küzd

dacol

fahasáb rubintja vörös árnyakkal

bánatot rabol

hó

hideg

hajnali csendünk megremeg

fekete kormorán fellegek

vacogó

órák

napok

éhes rigókat jól lakatok

elszállnak hamar

hamarosan felfakad a dal

addig

is

kerti asztalomra dermedő körömmel

bolondos tavaszi szíveket rajzolok

várakozó örömmel.

Miiiiinuszok....

Szénrajz....

Szénrajz

ez

itt

fekete

és

fehér

életasztalon

fázós világunkat

paplan takarja

vakítóan fehér

szorgosan szitálva befedte a tél

parányi jelek

hatalmas

abroszon

búcsúzó

pihék

reszkető bokrokon

néhány szál ledér virág

tavasszal álmodott

selymét széttárva

szirmot és könnyet
hullatott

karcolásnyi csendben

minden sebezhető

szívekkel körözve múlik el az idő

csend repít

bámulom ázott ágak unhatatlan

szelíd játékait

csepp

hintázik

gyémántsor remeg

gyöngyszem

kincsüket többé már

meg

nem

lelheted

lábnyomok a kertben szanaszét

firkálódtak a hóba titokzatos mesék

szél kél és kalimpál

gyenge hangokon

fáradt kerti szegleten

ázott szárnyú

magkereső madárka magányosan oson.