A világosság felé....

Szavak

mondatok

porszem betűk

sosem írhatják le pontosan

a

gyönyörűt

selymei éjszakai sötétnek

feszülnek

kertünkre árnyak települtek

szélszárnyak csapódnak

széjjel szakadó felhők alatt

Dunában

s

fent

az

égen

moccanó

vöröses

bíbor

vonalak

fák

erdők

fekete jégmerev ágak

őrtállói a néma világnak

lassan terebélyesedő sugarak

mosdatják

aranyra

a

hallgatag partokat

távoli a lárma

egyetlen

madárka

köszönt

tavaszt

szél

tépi

ünnep

reggelén

égi függöny földig omló ráncait

simuló kedvvel nézem a csodát

villanó bátor fények

hasítják ketté

az

ég

 kopottas

fekete bársonyát.