Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2021. március 25., csütörtök

Megyünk. - Tanuljunk virágul. 1

 Hooó! Virág!

Milyen jó érzés a téli szürkeségben megpillantani az első, mosolyt gerjesztő bimbót, majd virágot, pláne, ha ismerős valahonnan, akár a kertünkből, akár régebbi séták során esett meg az első találkozás. Mostanában a legjobb időtöltés és feltöltődés számomra a gyaloglás. Menéseim során ismert és ismeretlen növények jelzik, hogy van mit felelevenítenem, tanulnom a vadvirágokról. Az én világom Közép-Magyarország, Duna part, s leggyakrabban az ártéri erdőkben kilométerezek. Mivel az ismétlés a tudás édesanyukája - kezdenék egy tavaszi sorozatot vadvirágok a környéken témakörben.

Csacskaság lenne azt a tévhitet továbbra is fenntartani, hogy a hóvirág a tavaszt jelző virág, valamiféle jel arra nézvést, hogy nem sokára itt a tavasz, talán illúzióromboló, de NEM a tavasz hírnöke. Kiskertemben, uszkve 2 méterre tőlem, az üvegen át lesem decemberi megjelenését, melyet hosszas vita előz meg, tudniillik mikor is nyílik ki az első hóvirág minálunk?!

Azt is mondhatnám, hogy János virág, mert többnyire János napon látom meg az első bimbót, azaz karácsony körül már jelez valamit, de hogy nem a tavaszt, abban megegyezhetünk. Környékünkön az erdei életet élő szépségek megjelenése, február elejére, közepére tehető. Most, hogy március végén is az eget gyakran takarják fellegek, az éjszakai fagyok sem ritkák "Ök" nagyon jól bírják a gyűrődést. A kertből úgy két hete eltűntek a virágok, a levelek megerősödtek, aztán egy kis idő múlva ők is átadják majd a helyüket, a hagymák pedig annál jobban tudnak fejlődni, minél kevesebb virágot téptek le a "virágkedvelő" kezek. Az erdőben más a helyzet, később élednek és tovább maradnak. Mostanában minden utamon elköszönök tőlük, abban a hitben, hogy ez már az utolsó találkozás, de neeeem... A héten még mindig pompázatosan fehér virágszőnyeg mentén szeltük át a túlparti erdőt. Ámbár némely szirmon már az elmúlás foltjai is megjelentek.

És néhány hete megjelentek a kékek. Békés az egymás mellett élés, a szépség egyre fokozódik a vad világban. 

Szóval felénk - Duna part, ártéri erdő - első a HÓVIRÁG !

Idézem: "A hóvirág az amarilliszfélék talán legismertebb növénynemzetsége. Huszonegy fajuk él, melyek a Pireneusoktól, Közép- és Dél-Európán át, a Kaszpi-tóig, illetve a Közel-Keletig találhatók meg. Közülük a legkülönlegesebb faj Görögországban él s októberben virágzik"  Tudományos név: Galanthus




KÉK szépség!
Nem más, mint a csillagvirág Scilla bifolia szintúgy védett növény, mint a hóvirág!  

 Asszongya róla a wikipedia: "A csillagvirág (Scilla) a spárgafélék (Asparagaceae) családjába és a csillagvirágformák (Scilloideae) alcsaládba tartozó nemzetség. Nagyjából 90 faj tartozik a nemzetséghez.[1] Hagymás, évelő növények. Virágaik általában kék színűek, de fehér, lila és rózsaszín virágú fajok, alfajok és változatok is léteznek.[2] A legtöbb faj kora tavasszal virágzik, néhány viszont őszi virágzású." 

Megint tanultunk valamit, ki sejtette volna, hogy a hóvirág kedves parányi rokona az amarillisznek, a csillagvirág pedig a spárgafélék családjával ápol mély rokoni kapcsolatot. Megindítóan szép, az élet mindenekfelett valóságát hirdeti számomra az alábbi kép,mit sem sejtve bandukoltam az erdei úton, amikor megpillantottam. Megérte letérdelni! Vastag avarrétegen tört át a növényke, mit sem sejtettem arról ki és mi ő. Néhány nap múlva már bimbók, majd virágok késztettek arra, hogy földig hajoljak szépségük előtt, meg egy elfogadható felvétel miatt. Micsoda erő lakozik e kis növényben. Ritka szerencse ért, mert megtaláltam a fehér változatát is, kb egy a tízezerhez arányban fordul elő a túlparti, ártéri erdőben.



És itt már megjelentek a  kacér kis sárgák is...
Az enyém színek láthatók ezen a képem, hasztalan próbálkoztam, hogy  "tökéletes" képet készítsek,  jéghideg cseppek gémberítették kezeim, miközben az új jövevény selymes szirmai megállásra késztettek.
De ki is ő?! 
 
"A tyúktaréj (Gagea) a liliomfélék családjába tartozó növénynemzetség. Több mint kétszáz faja Eurázsiában, Észak-Afrikában és Észak-Amerikában honos.  A tyúktaréjok apró, kora tavasszal virágzó, hagymás, évelő növények. Leveleik erősen megnyúltak, vékonyak, lándzsásak. Virágukcsillagszerű, többnyire sárga (aranysárga vagy zöldessárga), hatszirmú, hatporzós. Biodiverzitásának központja Közép-Ázsiában és a mediterrán térségben van. Európában 23, Magyarországon 6 (a pusztai tyúktaréjjal együtt 7) faja él. Észak-Amerikában egy faj képviseli."  
 
 

Ritkább ez a hosszú szárú változat, csupán néhány tőre bukkantunk eddig. Nem túl nagy botanikai ismeretem kiegészítéséhez kell az internet - ha jól sejtem ő a sárga tyúktaréj. Kissé visszahúzódóbb életmódot folytat, vagy csak nehezebb rálelni az erdei ösvény mentén. 

Ahogy közeledik a tavasz, úgy lendülnek akcióba a többi sárgák is! Így a folytatás garantált.

Első lecke - hóvirág, csillagvirág és tyúktaréj! 

És még valami fontos tudnivaló - NE SZAKÍTSD LE!!!


 

2021. március 22., hétfő

VÍZ - Wasser - Voda - Вода - Apă - A VÍZ NAPJA!

Március 22. - a VÍZ napja!

Minden nap látom, de megunni nem tudom, tisztelem és csodálom!


2021. március 21. Szigetújfalusi  rév közelében.

"A Duna Európa második leghosszabb és legbővizűbb folyója a Volga után, hossza 2860 km. Az a hely, ahonnan egy folyó az útjára indul, a folyó eredése, a folyók útja a torkolatnál ér véget. A Duna Németországban, a Fekete-erdőben két kis forrásból ered és gazdagon szerteágazó torkolattal ömlik a Fekete tengerbe. Útja során hegyeket tör át, hasadékot vés a sziklába, völgyeket mélyít a hegyek közé, hatalmas síkságokat tölt fel. A vízfolyás a torkolatig lehet: ér, csermely, patak, folyó folyam. A legkisebb az ér, a legnagyobb a folyam. A Dunát általában folyónak nevezzük, de az 1000 kilométernél hosszabb, bővizű természetes vízfolyást folyamnak hívják. A Duna is folyam.
A következő országokon folyik keresztül: Németország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szerbia, Románia, Bulgária, Ukrajna és Moldovát is érinti.
 
A Duna egy nagy kék szalag Európa térképén. Hazánk fő folyója, Magyarország területe teljes egészében a vízgyűjtőjéhez tartozik. Magyarországi szakasza 417 km, ebből 142 km határfolyó Szlovákiával. Háromszáz mellékfolyója közül 30 hajózható. Legnagyobb mellékfolyója a Tisza."
 
Amikor még gyerek voltam a Duna hét országot szelt át, hogy a tengerbe érjen... ma már az átrajzolt balkáni térkép szerint 10 országon keresztül hömpölyög. Láthattam már sokfelé határainkon innen és túl, sokszínűsége lenyűgöző!
Nekem megadatott a mindennapi szerelem.
A nyolcadik osztály vége felé, Visegrádon történt az első, hosszabb találkozásunk, kirándulásunk során, üldögélve a parton azt kívántam, hogy bárcsak a Duna mellett élhetnék. (Ne kívánj, mert teljesülhet...) Nos ez a kívánság nagyon is "jóra" sikeredett, mert két év múlva fájó szívvel hagytuk el barátainkat, s költöztünk Borsod megyéből Fejér megye egyik csücskébe. Nehéz, hosszas és fájdalmas átállás volt. De, ha már kívánság, azaz lúd, legyen kövér. Ha már itt, akkor legalább a folyó mellett feledjük a múlt veszteségeit. Nos erre az óhajra azért nem nagyon hallgatott a csodatévő sors, mert bedugaszolt fülébe kismilliószor el kellett suttognom, olykor kiáltanom is, hogy a DUNÁHOOOOZ!!! szeretnék egészen közel lenni. Sok év és még több víz folyt le... s az a süket sors felemás módon, de végre meghallotta sóhajomat. Meg is valósult, nem pont úgy, ahogy gondoltam, de sacperkábé közelítően egészen jól, nem panaszkodom. 
 
Hajnalban a folyó hangjára ébredek, dohogó hajókéra éjszaka, illata természetessé vált, minden szippantásban benne van a víz szaga. S most, hogy karanténice (többnyire) korlátozom magam csak le kell szaladnom a révhez és maszkot húzva kompozhatok a túlpartra, nagy utazás jeligére. Erdei sétáim során csodákra bukkanok, meg dühítően sok mocsokra is, hisz az emberi oktondiság kimeríthetetlen trükkökkel szennyezi a környezetet.
Megyek, megyek és az út, a rügyező fák látványa, a folyó zúgása, a madarak hangja, a belém kapó szél ereje megsegít, hullanak le a gondok, az első rügyek, bimbók, virágok selyme vidít. Hálás vagyok, hogy itt is - ott is új szépséget láthatok hol itthon, hol a túloldalon.
Hosszas keresgélés és több száz, vagy ezer kép átnézése után az alábbiakra esett választásom, hogy tisztelegjek a folyó, az életet adó víz előtt.
Szubjektív sorozat, hisz nem a profi fotózást hajszolom, hanem a pillant pazar szépsége ugraszt ki hajnalban az ágyból, vagy néha ki se kászálódva kattintok maszatos ablaküvegen át, nézve a Dunát. A hajnal, a delelő nap és az alkony megörökítése nem oly nehéz, az éjszaka gyönyörűségeivel vannak gondjaim, a telihold aranyhídján átúszó hajók még egyszer sem akartak tökéletes szépségükben leképeződni.
Szeretem a vizet, minden nap, minden évszak, minden virágos, lombhullatós, kikeletes látvány, minden felhős, vagy felhőtlen pillanat ajándék.
És!
A szeretet könnyen megosztható, ezt teszem én is az elmúlt egy évben készült képek megosztásával.
A legutóbbival kezdem...
 
Fertőződnek.... természetszeretettel!








































 És egy, még szinte gyanútlan ünnepi pillanattal zárul a képek sora, ki gondolta volna akkor, hogy a világ ekkorát változik egy év alatt!
 
 

2021. március 20., szombat

NEM SZÍVESEN... Megyünk.

 


Szívet karcoltam tegnap a part menti fövenybe, útitársam kérdezte - Miért? Egyszerű volt a válasz, megjelölöm a szeretett helyeket. Szívet karcoltam, egy tört ágdarabbal..., de rajzolhattam volna könnyeket is köré. Mert szívszorító az a pusztulás, amit láttam. Milliószor fogalmazódott meg bennem a gondolat, a MIÉRT? 

Miért nem voltunk, vagyunk képesek a föld, a víz, a természet tiszteletére ÚJRA megtanítani az embert, az emberpalántákat?!  

Nézem a hömpölygő Dunát, járom az erdőt, a part menti  ösvényeken hajlongva, bujkálva kerülgetem az akadályokat, s mindenütt lelek nyomot, mely az emberi nemtörődömség, hanyagság, tudatlanság jele. Hegyekben a műanyag, a pet palackok elborítják a földet.

Leltározhatnám is akár mi mindent látok egy-egy utamon. Összegyűjteni, kicipelni az egymásra hajló száradó, korhadó fák alól, a feltorlódott ágak, gallyak, törzsek közül nem lehet könnyű, magunkat is alig tudjuk a liánoktól átszőtt terepen átvonszolni. Mindenfelé üvegcserepek, tört edények, egy rossz lépés és nyissz, vagy nyassz! Erdőbe kiszórt befőttes üvegek - Szigetújfalu határában. Dísztárcsa gyűjtemény - szintén ott. Mert nem csupán nálunk nincs ész a természet óvására... Pecások ott hagyott csalis doboza, megtudható, hogy éppen kukoricával próbálkozott valaki, mily nehéz lehetne hazavinni az üres konzerves dobozt. Málló koszorú alap, gyakori a folyóba temetés... de a gondolat, hogy a kegyelet koszorúi valahol partot érve a környezetet szennyezik, szintúgy az itt-ott, amott meggyújtott és ott felejtett mécsesek. Ki gondol arra, hogy az üvegdarabok embernek, állatnak okozhat sérüléseket?!Több méternyi fólia - fákat, bokrokat fojtogat. Linóleum, naptejes flakon, kibelezett hűtőszekrény, tört vasszék, boylerek, autó roncsok, autó kereke, és más fémhulladékok. Ott "felejtett" cigarettás, sörös, energiás, üdítős doboz... Maszk, koszos zsebkendők, papírfecnik... Hajókról folyóba górt zöldség, gyümölcsmaradék.

Minek is soroljam?!

Az egyetlen kérdés érdekelne.... válaszilag!

MIÉRT NEM TANÍTOTTUK? TANÍTJUK MEG AZ EMBERGYEREKET A TEREMTETT VILÁG TISZTELETÉRE?!

Ha mi az unokákkal az erdőbe, a folyóhoz megyünk viszünk magunkkal szemetes zacskót és szedegetünk. Amikor még "óvodás" voltam szemétszüretet tartottunk a gyerekekkel, soha nem dobtuk el a papír zsebkendőt, sem más egyebet... Tanultuk és gyakoroltuk a pet palack összetaposását, azt, hogy a kupakot vegyük le róla, s azt, hogy minden ilyesminek a szelektív gyűjtőben van a helye. De főleg azt, próbáltam buksijukba gyömöszölni, hogy az ember vendég a természetben, azt nem uralja, nem igázza, nem töri, s nem zúzza, nem szennyezi!

Ma, egy világjárvány idején koszos maszkokat fúj a szél, használt zsepi az út mentén landol. A fenébe, mi kell még ahhoz, hogy az ember felfogja morzsa voltát, hogy megértse így élni soká a földön nem lehet?!!!







És, hogy a túlsó partról se feledkezzünk el...



Valóban ezt érdemli tőlünk a természet?!