| Latorca völgye . Honfoglaló őseink útjára már sosem juthatunk együtt el... |
Meglátogatott álmomban drága barátom, hiánya fájó, okát keresem, mit is üzen nekem az elkésett álomtalálkozáson... Levelek, feledett mondatok, mit súgnak a szanaszét szóródott papírlapok?! Nem csak egy emlék, futó fájdalom... Nagy karimájú kalapja billen, visszanéz - semmi dolgom itt lenn... Kabája libben, vágyai szállnak, érzem nincs ideje még a lélekbúcsúzásnak, bár Ő már odaát van, én mégis adósa vagyok verseimmel. Első levélváltásunkban várakozott ez a vers idáig, most szabadjára engedem... drága barátom tudom megérzed, hogy példás hazaszereteted itt maradt velem!
NE SÍRJ...
Selyempapírt simító neszre ébredek
eső szöszmötöl
furcsa kalandot játszik velem a képzelet
se nyár nincs se tél
állsz valahol magányosan valamit elveszítettél
tündérmeséknek vége
hallgatod a tetőn lepergő csendes cseppeket
gyűrt levélke libbenő ágon kapaszkodik
fázósan remeg
éjszakai rideg feketeség
fellegtakarót vont magára az ég
tegnapunk még csupa perzselő remény
harsány színekkel ostromolt
tüzes sugarakkal gonoszkodva a fény
nézd
pusztulásra ítélt korhadt fák alatt
unottan szitáló eső barnult diókat mosogat
szép napernyőnk veszti színeit
ősz keresgél zugot magának itt
kísértet szelek
kósza vágyak
esőkabátot ráncigálnak
hiába minden
ennyi volt
elbújt s nem kacérkodik
fehér sugarú messzi hold
szívembe írt mézfényű szavak
összefolynak nehéz sóhajok alatt
nem kérdezem mit ígér és mit kér számon a holnap
volt egy nyár voltak gyönyörű órák.
Most
szomjas fekete földre fehér szirom tapad
valóság szór ránk intőn szigorú szavakat
nézem hosszan a felleget
hideg öleli tiltakozó öreg kertemet
kerítésnél nyújtózkodó utolsó rózsa búcsút int
ne sírj
tüskéi között még széjjeltárja
nyárimádó tarka szirmait.
"Feketén-Fehéren" Irodalmi pályázat - ismét aranyos lettem.
Innen és túl, az ember elindul, vagy éppen a kertben ácsorog.
Bámészkodik, kertet ás, leveleket hajkurász, kutyát keres...
Süt rá a nap, vagy kabátján az eső végig csorog...
Szép!
Életszépítő pillanatok.
Versválasz....
Verset kaptam. Szépet és szomorút. Válaszul talán egy percre elhessentem homlokodról a fájdalmat és a borút.
hogy meghalljam hívó hangodat.
Ólom
szürke ég
ólom
szürke part
vadlúd csapat
távol a világ zajától
ácsorog
víz alig
pocsolya lett a tó
unatkozó sirályok és varjak
tó peremén jéghártyán matatnak
fény sehol
szív szurkáló ez a színtelenség
nehezen borul ránk az égi fátyol
vergődő csendek távoli neszekkel összekeverednek
nem erre vágytam
fázósan
összehúzott kabátban indulok
s
megbotlok a hatalmas fák
levetett
rézvörös
ruhakupacában...
/Tata - tó/