VÁZLAT
A
fák
vízben büszkén álltak
most halálos némán fekszenek
gát tartja még a hatalmas fáradt testeket
ágaik komor feketék
itt-ott levél remeg
okkerek vagy marcipán sárgák
rőt avarban
szélgyerek unottan ténfereg
kőhányás szorít tört gallyakat
karnyújtásnyira gém repül
hosszan kitartón menekül
cuppanó cipőm zaja rémiszti
kőkupacról kőkupacra száll
szikkadó parton
néma vadnyomok
méregetem
mi lehet az a tenyérnyi nagy ott
és
mi lehet ez a parányi itt
gondolataimban
mindenféle szörnyeteg cikázik
elevenedik
hódok zabálnak rendületlenül
a
tegnap még susogó
madarat ringató fa kidűl
reccsenése iszonyú sikoly
koszban és szemétben vergődik az élet
elhagyott cipők papucsok palackok
üvegcserepek között
tétovázva lépek
s
hogy
ne legyen minden oly sivár és kegyetlen
ne ordítsak dühödten hogy mily ostoba az ember
puha homokba szívet rajzolok
hal csobban
hajó zúg
testsebeit a folyó kitakarja
köd szitál
madár csapat szürkülő egekben fázósan tovarebben
utat keresek novemberi pengeéles csendben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése