ÁLOM

 Különös álomból ébredtem az imént, az év utolsó reggelén... leírom, míg minden részletére jól emlékszem, s míg az érzés itt motoszkál bennem.

(Hozzá kell tennem, hogy többnyire két részletben alszom, konkrét személyekkel pedig ritkán álmodom. Ma hajnalban is felébredtem, nem volt még négy óra, megnéztem, hogy az este még petárdától remegő kutyánk jól van e, hallottam, hogy kint mocorog, ugat, így nem mentem ki hozzá. Korainak találtam a napi egyetlen kávét, így megpróbáltam visszaaludni. Ezek szerint sikerült...)

Az álom: Az utcán, egy fa alatt, árokparton üldögéltünk többen lányok, gyerekek és asszonyok és beszélgettünk. Az egyik fiatal nő ránézett a szememre, elővett valami krémet és a jobb szememre kente... furcsálltam, s megkérdeztem tőle, hogy miért?! Elmondta, hogy szemészettel kapcsolatos képzésre jár, s úgy látja valami van a szememmel... (Valóban időnként belehasít a fájdalom a jobb szemembe.) A fölöttünk lévő fáról letépett egy levelet, lefújta, letörölte róla a port, s a szememre helyezte. Tovább beszélgettünk, ott volt A. Zs. és mások, nem mindenkire emlékszem, csukott szemmel ültem. Egyszer csak valaki viccből egy tálkát tett az ölembe, fillérek csörögtek benne, mintha vak koldus lennék. Jött a bátyám a feleségével, kérdezték, hogy mi történt, azután elmentek. Cserélődtek körülöttem a jelenet résztvevői. Ölemben volt a kis tálka, szememre ragasztva a levélke, bal szememet is csak ritkán nyitottam fel... Nevetve odalépett V. L., aki mindig nagy mókamester volt, s a tálkába egy papírpénzt dobott, és viccelt velem. Azután többen, férfiak papírpénzt tettek a tálba. Kislányok jöttek arra, s csodálkozva kérdezték: Maga az óvónő? Válaszoltam nekik, hogy igen óvónő voltam. Egy vékony hangú kislány azt kérdezte: Bajban van? Ekkor érdekesen válaszoltam: Egy kisfiúnak gyűjtök, akinek nincs apukája. A kislány tíz forintot tett a tálkába. V. L. pedig kivette a papírpénzt, hogy nagyobbra cserélje. Arra gondoltam, hogy ha mindenki dobna 10 forintot a tálkába, akkor annak a távol élő gyermeknek nem kellene egyik napról a másikra léteznie...

Ennyi volt az álmom.

Most, hogy végig gondoltam, rájöttem, hogy az az utca a Jókai utca volt, ahol először laktam Ercsiben, minden szereplő, akinek az arcát felismertem álmomban, abban az utcában él, vagy élt. V. L. keresztneve megegyezik a nélkülöző Lacikáéval.

 Tíz forint, száz, vagy ezer.  Adni jó! Erről írtam december 22-én: ADNI JÓ!

Kérem, akit a szíve indít ne sajnáljon a tálkába dobni néhány forintot.

 

11773360-20241261

Kósa Márta 

A közleménybe írandó: LACIKA

 

ÉVZÁRÓ - 2021 ég veled...

 

MÉRLEGEN

Visszatekintek s képzelem

évem minden perce itt van a mérlegen

hajnalok és éjszakák

kesernyés napok

eső vert vagy éppen szél cibált

bánat mardosott

s

amikor

 könnyed derűvel a nap rám hajolt

jót adott

mosolyt

 édeset

vagy

késpengével hasított avult képeket

 vér vagy ölelés

 vágybújócska

pillekönnyű játék

bársony boldogság

váratlan ajándék

 rám boruló árnyék

hullámhegyek

ezüst testű halak

alkonyt felgyújtó tüzek
szelídítő szemek

sebtapasz szavak

elfúló mondatok

futó bánatok

aranyos létérmék vagy néma vádak

fáradt gondolatok 

mérlegemre mit is rakhatok

 

ólálkodik már a hosszú alkonyat

mégis

szaporodó hála díszít kanyargós utat

 billeg vagy sem

sorsmorzsáimat kopott réztálkába

 rakosgatom

emlék

varázslat

búcsú és új öröm

megférnek

ködpárába burkolódzó folyó fölött

egekbe nyújtózó vén hársak alatt

összevissza firkált öreg papírlapon

ébredéskor rám ragyogó

szerelmes partfalon.

 

 

Ó, jöjjetek hívek...

 

Egy másik úton tértünk haza. Rajongok a "másik" utakért... járt utat járatlanért - no ez nem az én mondásom. Szemgyönyörködtető és szívvidító, ha újat látok, más lankák, más fények másféle ívek és  kanyarulatok... Szemből sütött a nap. A rádióban gyönyörű karácsonyi dal, nagy kórussal, hirdette, harsogta a legszebb örömüzenetet. Hatalmas gospel kórus szólt, de belül magamban hozzáhallottam apám, senkiével össze nem téveszthető hangját is.

Ó, jöjjetek hívek...

Adeste Fideles - Pavarotti

Gurult az autó, kanyargós utak, erdők, díszes ablakok, szerény porták, templomok és fenyők, s a zene csak áradt. Becsukott szemmel hallgattam, a könnyek megültek szemhéjam alatt. Az üzenet, amit kaptam bennem terebélyesedett, meglelve a legrejtettebb zugokat is. Ünnepi istentisztelet, bölcs és tiszta igehirdetés, sallangoktól, cukormáztól mentes, nagyon is reális prédikáció - időtlen és igaz.

  

^"19Ekkor egy éjszakai látomásban feltárult a titok Dániel előtt, Dániel pedig áldotta érte a menny Istenét. ²⁰Ezt mondta Dániel: Legyen áldott Isten neve örökkön - örökké; övé a bölcsesség és a hatalom! ²¹Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el, és királyokat támaszt. Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. ²²Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság." - Dániel könyvéből.

 

 

Nála lakik a világosság!
Nagyon is egyszerű és kézenfekvő lenne a történet ismeretében besétálni a napi mantrák, a politikai adok-kapok könnyen kínálkozó útvesztőjébe, hála érte hogy nem ez történt. Hála és köszönet azért, hogy ma is kaphatunk tiszta üzenetet! A lényegről szólni mindig aktuális! 

Két szó: nála lakik... - ebben a két szóban minden benne van. Gyarló okoskodásunk, gyengeségünk, erőtlenség, vagy éppen hitegetések, hazugságok, ígéretek... mind elbuknak, mert Nála lakik a világosság...

Ülök egy szép, fényességes kápolnában, hatalmas ablakain át napsugár ragyogtatja a fenyőfa díszeit, de ott vagyok a mi régi, egyszerű kis imaházunkban is, az énekekbe belefonódik drága szeretteim hangja. A lelkész mozdulatai, olykor hanghordozása oly hasonlatos az édesapjáéra, hogy szinte egymásba simul bennem múlt és jelen. Szűkös világunknak nyoma sincs. A kiszolgáltatottság a messzi múltban maradt, szabadon hallgatjuk Isten igéjét, tisztán és egyszerűen. Nincsenek hangzatos mondatok, nincs politikai reklám, semmiféle promóció nem zavarja meg az örömüzenetet. 

"Meg kell, kellene tanulni, hogy a kibontakozás az Ő kezében van, senki sem tudja helyére tenni a világ dolgait. Isten tartja kezében a világot! Az ember sötétségben jár, a felragyogó világosság Jézus!" "Nem a hatalmasságok kezében van a jövő, nem az emberek által jön el. Isten nem az emberek kezébe helyezte a megoldást, az Úr az, aki a kezében tartja!" - Szuhánszky Gábor lelkész.

Karácsony van. Árad a muzsika, tavasziasan villanó sugarak ütnek rést a tél szürkeségében. Az út kanyarog, csend váltja fel a kórust, de a dal, a hangok, a szavak, s az üzenet elkísér, s nem csak ünnepi napokon - velünk marad.

1.
Ó, jöjjetek, hívek, ma lelki nagy örömmel,
A jászolhoz Betlehembe jöjjetek el!
Megszületett az ég és föld Királya:
Refr: Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek, imádjuk,
Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust!

2.
Az életnek szent Ura, dicsőség Királya,
Itt fekszik a jászol mélyén nagy szegényen.
Nagy dicsőséges, szent és örök Isten!
Refr: Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek, imádjuk,
Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust!

3.
Ti angyali lelkek, ma zengjetek az Úrnak,
És vígadva örvendjetek, buzgó hívek!
A magas mennyben dicsőség Istennek!
Refr: Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek, imádjuk,
Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust!

4.
Úr Jézus, ki e napon érettünk születtél,
Csak tégedet illet szívünk tisztelete!
Isteni Gyermek testet öltöt Ige!
Refr: Ó, jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek, imádjuk,
Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust! 

 

 /XVII. századi himnusz dallama/

 

 

 Budakeszi - Karácsonyi igehirdetés

 

 

 

 

 

 

 

 

ÜNNEP - Ne féljetek...

Megkóstoltuk a félelem kenyerét

gyötrelmes éjszakák

könnyterhes nappalok

kín és bánat

kórházi ágyon remegésből sűrűn szőtt takarók.

Megkóstoltuk a megbocsátást

íze azóta végig kísér

megmentetted az életet

hálánk mindennap tiéd.

Most a kegyelem kalácsába kóstolunk

édes illata szétfut átölel

legkisebb morzsáid is számban érzem

mert lehajoltál megtartottál

türelmesen tanítottál 

jóságoddal elhalmoztál 

szív derül

szelíd karácsony - jászol készül

szeretet fonállal varrott bélés várja a gyermeket

áldott nevedet

súgják - zúgják

magasztalják

sötét erdők

égig érő fenyők 

csavargó folyók

és

azúrban pompázó messzi tengerek.

 

 

Adni jó!

 

"Először

mindig ő jut eszembe ünnep felé

tüzet gyújtok s leguggolok tűzhelyem elé

vaskos hasábokból szikra pattan

nézem a lángot

kapkod

szalad

és

lobog máris a tűz

kezdődhet a nap..."

K. M.

 

Anyámra gondolva írtam ezt a néhány sort, néhány évvel ezelőtt...

Mióta láttam azt a messziről érkező képet, a kályháról már valaki másra is gondolok.

Egy kisfiúra, akinek az otthoni meleget egy régi, kopott dobkályha adja. Egy kisfiúra, anya, nagymama veszi körül, amikor ébred. Tüzet gyújtanak, a vaskályha nem soká tartja a meleget, este már nem raknak rá, hiszen éjszaka kipattanhatna egy szikra a rosszul záródó ajtón. Nincs férfi a parányi kis lakásban. Nincs apa, nagyapa, aki gondoskodjon tüzelőről, kályhát vegyen, vagy megszerelje, ha az ajtaja lötyögni kezd. Hosszú útra indultak, kenyérkereső útra, és találkoztak a halállal. Nincs visszatérés, nincs karácsony felé erdei fenyő választás, nincs fényes ünnep.

Szelíd szeretet veszi körül a gyermeket. Szívmeleg aggodalom, melyben egymás mellett kucorog öröm és bánat.

Ma, ahogy tüzet gyújtottam a rakoncátlan lángok nem igen akarták falni a vastag fahasábot. Anyám jutott eszembe, s azok a napok, amikor rólunk gyerekekről egyedül gondoskodott. Apám a börtönben várta '56 "ajándékait", nem sejtve, hogy élet, fogság, vagy halál lesz a szabadságvágy jutalma. Máig sem tudom, hogy ki volt a "tettes", de valaki háromszáz forintot küldött anyámnak, hogy átvészeljük a nyomorúságot. Valahonnan tejpor is akadt, s némi kakaó, valamilyen szeretetcsomagból, s anyám szaloncukrot főzött. A fehér porcelán tálat ma is őrzöm, abba öntötte, s abból kockázta fel a a szaloncukrot. Nem hiszem, hogy valaha is lesz finomabb íz a számban.

Ma az ünnep előtt megvan mindenünk. Béke, meleg, család. Sokunknak kalácsra is futja...

Hálát adhatunk a bőségért, s egy szép élet reményében kinyújthatjuk adakozó kezünket egy gyermek felé, hogy ne szenvedjen szükséget semmiben. Túl az elválasztó határon, túl a folyón... áradhat szeretet és kegyelem.

Kályha, tűzifa, gyógyszer, kenyér, kalács... a tanács által kiutalt "új" lakásra ablak, ajtó, áram...

Pénz gyógyszerre, csizmára, kabátra.

Sok fillér, apró forint IS nagy segítséget jelent:

11773360-20241261

Kósa Márta 

A közleménybe írandó: LACIKA

/A számlaszámra érkező összegeket január 15-én egyben utalom tovább Lacika anyukájának, úgy ahogy a havi támogatásomat magam is küldöm. Akinek lehetősége van rá, hogy havi rendszerességgel, bármilyen szerény összeggel segítse a családot, az kérem privát üzenetben jelezze./

Áldott, szeretetben, hitben bővölködő ünnepet kívánok!

 

 

Egyben felhívom a figyelmet arra a licitre mely a facebook -on történik.

Szepesi János fafaragóművész alkotása a licit tárgya, mellyel a félárva kisfiú megsegítése a célunk.

Induljunk a kályhától... 

 

 

Negyedik gyertya...

Negyedik gyertya - szeretet....

 

Csend kell nekem és csodák

éj közepén hold varázsolás

kockás abroszra vetett sugarak

álmos botorkálás

hűlt szívben is cipelni

ringatni

drága álmokat

csend kell

és

hajnal

szemben a fagyfoltos parttal

didergő reggel

korom

hamu

hideg kályha

gyufaláng

bőrömre hulló fények

bársony boldogsága

csodás pirkadat

kávé

méz

melegít

ablak tárul a vacogó világra

itt a tél újra itt

várom hótiszta játékait.

Sál kerül a vastagabb kabátra

szél zuhan az elfáradt faágra

reccsen és alél

 lehajlok a tört száraz

apró gallyakért

négy gyertya ég

ünnep felé járnak a napok

kesztyűt

sapkát

veszek

erdei utakon őzekre bukkanok

 keringő madárra figyelek

dacoló szirmok szállnak

vacogva hirdetnek

reményes létüzenetet.

 

Csend kell nekem 

mindennapos csodák

 újra gombolt gombok

lomokat pusztító tűz

életmelegítő hit 

felizzó parázs

homlokomra hulló

megbocsátó szeretet szó

napnyugta felé

tárt kapukon érkező ünnepi varázs.

 

LEVELEK - 2.

 Szegény Dzsó?! - gondolta Rudi. Szegény ÉN, mi lehet a kövemmel?! El is felejtettem megnézni - és a kályha mellé teregetett nadrágjára pillantott. Most, hogy a Mikulás ágyba parancsolt mégsem kelhetek fel, s nézhetem meg mi történt az én drága kövemmel. Frici leült mellé és megkérdezte, miért tekintget a kályha felé, talán fázik?! Így aztán megsúgta neki, hogy van valami a nadrágja zsebében, amit szeretne a kezébe fogni. Egy perc, s a kő már a markában volt, szerencsére csak a sarkából tört le egy darabka. Rudi megkönnyebbülve nyújtózott el a dupla takaró alatt, s hamarosan mély, gyógyító álomba merült.  Társai is lefekvéshez készülődtek, csak Mikulás maradt soká ébren. Hallgatta Rudi szuszogását, és közben arra gondolt, hogy miként lehetne a lehetetlen kívánságokat valahogy megvalósítani. 

Majd holnap - sóhajtotta, s lecsavarta az éjjeli lámpa fényét, hogy a fény ne zavarja a kis beteget.

Az éjszaka hamar eltelt, reggelre Rudi sokkal jobban lett, Mikulás mégis ráparancsolt, hogy nem mehet ki a házból.

Semmi kóborlás! - adta ki a jelszót és összehúzta a szemöldökét. Ma mindenki itthon teszi a dolgát gyerekek.

De Slampusz máris ellenkezett. Jaj ne! Hadd menjünk ki az erdőre kicsit levegőzni - kérlelte az öreget. Meg virgácsnak való ágat gyűjteni - tódított Frici. Közben mindannyiuknak ugyanaz járt az eszében... Mit csinál most Enyves Dzsó? Vajon észrevette? Tudnunk kell, hogy a rókafi sok borsot tört már a krampuszok orra alá, amit ők természetesen szorgalmasan viszonoztak is. Mondhatnánk,  nem voltak adósai egymásnak..., de a krampuszok még mindig nem tudták elfelejteni a legutóbbi szaloncukros esetet!

Most legalább megfizettünk neki! - nevettek. Meg hát, legalább tizedszerre - mondta Mikulás. és komolyra fordította a szót: Ma senki, sehová! - és a levélkupacra mutatott, mely ott maradt tegnap este a konyhaasztalon, ezzel foglalkozzunk, ha kérhetem. Rudi, aki éppen azon spekulált, hogy keres valami jóféle ragasztót a sublót fiókban, s visszaragasztja a kődarabot, visszahúzta magára a meleg takarót, aztán nagyot sóhajtott. Adjátok ide e a leveleket, majd én felolvasom. Hármójuk közül neki ment legjobban az olvasás. Slampusz kifejezetten utált iskolába járni, s ezt az iskolaundort igyekezett ráragasztani pajtásaira. Többé-kevésbe sikerült is neki, néha úgy elfajult a dolog, hogy napokon át inkább az erdei iskola az mellé jártak. Ha utóbb kiderült, és Mikulás megdorgálta őket, akkor fülüket, farkukat behúzva duzzogtak szobájukban, és ímmel-ámmal pótolták elmaradásaikat. 

Rudi előtt a levelek nagy kupacban, először csendben átböngészte őket, azután ügyesen csoportokra osztotta valamennyit, csak egyetlen papírlap árválkodott a kezében, azt tanácstalanul forgatta. Hiszen ez a levél nem idevaló. Nincs benne kérés, olvasd el Mikulás... ez nem más, mint egy meghívás.Meghívás?! - kapták fel fejüket a többiek! Hová? Kihez? Záporoztak a kérdések, de Mikulás nem válaszolt. Nézte, forgatta a levelet, s mindenféle gyermekkori csínytevés felelevenedett. Mert a levél feladója, bizonyos Kristóf, nem volt más, mint az ő legkedvesebb unokaöccse, akivel folyton új és újabb huncutságokat eszeltek ki annak idején. Hová utazunk? - kérdezték a krampuszok. Hová utazom! - a levél nekem szól pajtikáim. Messzire, méghozzá oda, ahová mindig is vágytam. Tavaszi körutazás Alaszkában!

Alaszka, Alaszka - horgászunk majd lazacra -  dúdolták máris a krampuszok. Mindhárman nagyon szerettek pecázni. Nana - mondta Mikulás, lassan a testtel, nehogy azonnal csomagolni kezdjetek. Messze van még a tavasz, most térjünk vissza a kívánságok teljesítéséhez. Térjünk, térjünk - harsogták a krampuszok, de nem gondoltak másra, mint a tavaszi kirándulásra. Izgatottan izegtek-mozogtak az asztal körül, s kis időre elfeledkeztek arról, hogy mára mit is terveztek...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A pillanat

 

 

Alvó kert alatt

moccanatlan a pillanat

sötét

távoli

felhő óceánba

rózsapírt csennek az első sugarak

szürke

folyó

ezüstös kanyarulat

ünnepi perc

se kint

se bent

nem mozdul semmi sem

elém festett kép több mint a végtelen

 

olvadna a szív

szeretne menni

menni és ölelni

szeppenő magányban

megakad a vágy

és

alélt némaságban

várja a jelet

hogy

a

csend végre megbicsaklik

s

örömtüzek lobbannak hosszan

végig az egeken 

fekete partok felett

álmos mezőkről

szél szalad

érkezésről hoz új üzenetet

 hála csordul

s

úrrá lesz minden bánaton

a

nap

feledtetve sóvár ébredésemet.

 

 

 

 

 

 

 

Levelek - 1.

 "Találtam, találtam, szebb időkre elástam. Holnap, ha süt a napocska hazajön velem sok levél meg csomagocska, Találtam, találtam, szebb időkre elástam, elástam..." Halkult Dzsó hangja, elsodorta a szél és felfogták a fenyvesek. Pár percet várt még a három krampuszgyerek, hátha mégis visszajön valamiért. Amikor már semmilyen nesz nem hallatszott előbújtak a vén fa rejtekéből és odasiettek, ahol az imént még Dzsó munkálkodott. 

Jaj, de ügyetlen ez a róka, hogy lehet így valamit eldugni, itt is, ott is kilóg valami a sebtében felhalmozott hókupac alól - állapította meg Rudi, s már ki is kaparta az első levelet. Éppen az utolsó pillanatban, a tinta, amivel ráírták az üzenetet már elmaszatolódott.

Siessünk! - szólt Slampusz, és fürgén nekiláttak eltakarítani a havat. Levelek, néhány apró csomag és egy-két szórólap lapultak a hó alatt. Lerázták róluk a havat és a magukkal hozott zsákba gyömöszölték, azután futás, szedték patájukat. Úgy szaladtak hazafelé, ahogy csak bírtak. A napocska csalafinta, ragyogó sugaraival néhol felolvasztja a havat, s amikor már lefelé indul hirtelen hűvös lesz, a tócsák megdermednek, elég egy rossz lépés és kész a baj. Most is ez történt. A nap ugyan még visszamosolyogott az erdő felől, de már érezni lehetett, hogy csípősebb, hidegebb a levegő. 

Vigyázz! - kiáltott Frici Rudira, amikor a házuk felé kanyarodó erdei ösvényről kiléptek, de már késő volt. Rudi a latyakos úton hanyatt vágódott, buksija nagyot koppant az útjelző kövek egyikén. Társai megtorpantak, Slampusz felsegítette Rudit, a pocsolyából kihalászták a sapkáját, s lassúbb tempóban bandukoltak tovább. 

Nem fáj semmid?- faggatták Rudit, de ő csak a fejét ingatta, egyetlen szó nélkül, szomorúan. Honnan is sejthették volna, hogy mire gondolt...? Rudinak volt egy kedvenc köve, amit mindenhová magával cipelt, s most a huppanásnál meghallotta, hogy a kő reccsent, biztosan elrepedt, talán ketté is törhetett. Hallgatása feltűnt barátainak, de most nem volt idő kérdezősködésre. Hideg szél támadt, s tartottak attól, hogy Rudira ráfagy a nedves ruha. Így hát ismét futásnak eredtek. Frici vitte a zsákot, Slampusz ügyelt Rudira, hogy ne essen baja. Mire négyet ütött bent a falióra éppen be is értek az udvarra. Mikulás már százszor kinézett az ablakon, most is az erdei utat fürkészte és nagyon megörült, hogy a krampuszok épségben hazaértek. A kályhában izzó fahasábok ontották a meleget, friss tea illatozott a teáskannában, és kedvenc kekszük már ott volt a terített asztalon. 

Irány a fürdőszobába - vezényelt Slampusz olyan gyorsan, hogy Mikulás szóhoz sem jutott. Vedd le a nedves ruhádat és törölközz meg jó alaposan, addig hozok neked tiszta, száraz ruhát. A pizsamámat hozd - szólt Rudi, addig megmosakszom. (Kevesen tudják, hogy a krampuszok nem szeretnek fürödni és zuhanyozni... de ez egy másik történet. Most elégedjünk meg annyival, hogy Rudi lemosta magáról a latyakot.) Jól esett neki a meleg víz, a puha törölköző, s a tiszta pizsama. Slampusz pedig türelmesen segített begombolni a gombokat és még meg is dicsérte, hogy milyen szép tiszta lett. Rudi érezte, hogy vacogni kezd, fogacskái össze-összekoccantak. Odaült hát a kályha mellé készített karosszékbe, ahol Mikulás szokott pihenni délutánonként. Egy takarót is elfogadott Fricitől, s némán kortyolta a teát. Slampusz pedig a kályha elé kucorodva kiszórta a szőnyegre a zsák tartalmát. Bizony egyik-másik levél ázottan és gyűrötten került elő, ezeket nyomban szárogatni kezdték.

Most már elmondhatnátok merre jártatok, s azt is hogy mi történt veletek - mondta Mikulás, s míg a leveleket válogatták elmesélték kalandjukat. 

Szegény Dzsó! - nevetett Mikulás, amikor vége lett az elbeszélésnek. Lássuk a küldeményeket, felvett egyet a kupacból és már olvasta is. Sorban kibontották valamennyit, néhány lehetetlen kívánságot félretettek, a teljesíthető kívánságok kupaca szépen gyarapodott. 

Holnap elkészítjük a csomagokat, s azután meglátom, hogy a "lehetetlen" kívánságokkal mitévő legyek- mondta Mikulás. Ezek a gyerekek, hogy mit ki nem találnak- kuncogott, de rögvest el is fojtotta a nevetést, mert tekintete Rudira tévedt. Lázas vagy te gyerek! Hadd fogjam meg a homlokodat, hiszen nagyon meleg. Most az következett, amit mindhárom krampusz utált. Sós vizes gargarizálás, utána pedig még egy takaró...

 

Ünnep felé...

 

Ünnep felé
morzsolódó napok

valóságából kiszököm

ajándékvadász vagyok

és

jönnek is sorra elém

parányi létmesék

mondatláncok

pazarló szófolyamok

kristály sziporkák

hópihék

mozdul és rám zuhan az ég

s

hull

hull

feltartózhatatlanul

csipkedi vállam

keringőzni kezdünk

álomszépségű

 törékeny halk muzsikájú világban

régi telek

elveszített szívpompás alkonyok

földre csipkét terít

 hótakaró ragyog

hajló fenyőágak

bíbor bogyók

mind

ünnepre vágynak

és

a

finom lenge mámor

mindent de mindent elvarázsol

háztetők ablakok

komor lépcsők

gödrök árkok

szürke unott arcok

vakok

bolondok

bolyongók és ostobák

égre nézve lesik a csodát

angyal suhant

semmibe zuhanó éjszakánkon át.