Leszállópálya a szív
májusi csendben
titkos utakra hív
szirmok
hangok és selymek
sziromerdőben feleselnek
lesz még súgja az egyik
a
másik szomorú
lehulló bánat
szorító fájdalom
csapdás csendben
sóvárgó
régi és új
borzongató vágyak.
Nem ereszt
fogva tart a perc
zsongó
zizegő
réten
álmodó bogárka
megpihen az édes ölelésben
margaréta virágra dermed
pille kering
a
nap
arany szövettel készül a mára
tűbe fűzött fényfonál minden
sugárnyaláb ma
fekete madár köröz
magasba felcsap a szárnya.
Ringat a lét
óvóan segít
hárítja a kétség
kegyetlen
tőrdöféseit
hogy
elfut a tavasz nélküled
hogy többé soha
nem leszel
szerelmem édes otthona
s
én
sem
leszek
oltalmas menedék
neked.
Leszállópálya a szív
sejtek
szemek
kuszálódott fáradt idegek
létlenyomatban
megőrzik a legszebb éveket
pompában fuldokló
május mezőn fűszál regiment
és
virágrengeteg
arcod egészen közel
fölöttem lebeg
érintésed szorít
ma sem enged el
s
hiába tiltakozom
bőröd
hajszálad
ujjbegyed
belém vackolódtak
elképzelem
tavaszízű ölelésedet.
