Rózsaszínben...

 

 

Kriksz-krakszok

dülöngélő suta szavak

buta betűk

zümmögő aggyal ébredek

ágyamra hullnak sugarak

pára száll

puha pamacs

halványan

bágyadtan kezdődik a nap.

Jaj

a

szív

megint vacakol 

de 

mit veszít ha visszaszól

mindent de mindent

átszínez mohón

míg madárnóta helyett 

a 

kertben csend honol.

 

Félre

szürkeség

tegnapok billenő árnya

harmatos fű korai léptedet várja

hamar illanó csodák

bimbók

virágok

szanaszét szórják az élet illatát.

Érzed és csodálod?

 

Készen állsz most?!

Festéket hát

igen sokat

rózsaszínre festjük

a

 gyűrt gondolatokat

guggolj le hozzánk

s

a

pillanat törékeny része alatt

szíved 

gyönyörbe feledkezik

s

fejed fölé áldón emelkedik a Nap!

Csak a szerelem...

 

 

 

Csak a szerelem...

Léptek

nyomok

bozót szigeten

kövek karcolnak

sebhelyes tenyerem

senki sem visz semmit a túlsó part felé

olajfa illat

kabóca nóta

csak

a

szerelemé

tartom kézfejemen a napot

magányban sötét víz ölel

vállamon fény ragyog

hajnal és alkony

mind

mind

csoda

kagylók

csigák

bíbor csillagok

hullámverés és apály

sókristályok

szűk ösvény

szigetcsúcs

leander illat

létszerelem

szigetek

hajók

hullócsillagok semmibe vesző fényes zápora...

Kövek között...

 

 

 

Kövek

kavicsok

sziklák

kanyargós út közepén

éjszaka idején

bárány heverész

csillag sziporka

hajnali csend

autó zümmög

átkelés a sziklatengeren

valahol

ott sejlik

sötét mélységben a víz

bársony csobbanás hajókat ringat

komor kék kontúrja sejtelem

a

visszatérés percét

újra várom

illatát magammal cipelem.

Kövek

kavicsok

éles pengéjű

sebet ejtő sziklák

elmaradnak mögöttem

 

felszakított

nehezen gyógyuló sebek

lépéseim sorát talán át is igazítják?!

A ZÉLET SZÉP - 23.08.11.

 

És most...

 

ÉS MOST

Most szél rohan és test vacog

mindennek fonákját néző

álmosan kergetőző gondolatok.

 

Bolond didergős rejtelem

tüzet raknék augusztusi hideg reggelen

és

komótosan

összeilleszteném a darabkákat mind

mit kezemben takargatok ma itt.

Ízt

illatot és képeket

kanyargó folyót

parti kőfalat

lépcsőt és lépéseket

lombot - lehajlót

nedvpárás ágakat

kavicsot s sziklát

virágra hulló pille árnyakat

tornyot

boltívet

kiskaput

hegygerincen zöldellő fák közt kanyarog az út

vadhagyma apró szirma hull

erdők mélyén csend sóhaja lapul.

Keresnem sem kell színeket

mit szív kíván mindet meglelheted

domboldali sárgás kaszálók s rétek

égi messzeségből patyolat kékesfehérek

gyík surranás

holló röppenés

zizegő fűszál karistolás

éhes 

bogaras zümmögés.

Képzelek játékot s még sok mesét

királyi kalandos képeskönyvekét.

Keserűt

sósat

és

kibuggyanó könnyű nevetést

édeset

vén fatörzsbarázdás érintéseket.

Kaland a perc

évek hátrálnak hirtelen

gyermeki emlék suhan szárnyal velem

érzem a táguló határt

körhintás repülést s zuhanást

villanásnyi a látomás

nincs kérdés és válaszadás.

És 

most 

bámulom a lehulló cseppeket

vacogó őszies reggel ez

didergő bokrok mögött örvénylő a víz

képzeletem vissza-visszavisz

összeadódik minden pillanat

felfénylő percben

felhők közül ránk tekinthet

összefonódó sugaraival újra melengetve a nap.

Lépések

 "Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt."

 

 

Lépések...

Hányszor kezdhetjük újra

ráébredve temetettnek hitt múltra?

 

Csacska gyermekkori

kívánságunk még hányszor szól ránk?

 

Súgva vagy kiáltva

nem ez az utad

nem ez a tered!

 

Szúr a kavics?

Böki a talpadat?

Lehet!

 

Szúr

sajog és fáj

mégis szabad vagyok

a

pillanat illúziója ez

vagy lépni még képes vagyok?

 

A túlsó partról átszólnak a fák

s

felidézik gyermekkorod feltörő sóhaját.

Tévedések.

Harcok.

Elfeledett vagy magaddal cipelt 

megrozsdásodott arcok

ott úsznak a felszínen

üzen a múlt újra üzen.

 

Zsebedben kotorászva

az

elrejtett talentumokat kutatod

állsz

vársz

és

szégyenkezve magadnak motyogod

 

eltemettem azt mi egykor rám bízatott.

 

 (I-nek és magamnak és nektek...)

TŰVERS

 

 

 

Fűszál

kavics

vízcsepp

kövek

hajnali 

piruló

létüzenetek

fények

árnyak

és

a

víz

múltba

tegnapba

visszavisz

szirmok

szakadnak

intenek

pókháló

megint

az

éj

már

búcsút

int

terhet visz

vagy

vágyakat

mit

hoz

a

ma

?

Nem

sejtem

nem 

is 

kérdezem.

 

 

Nyár még...

Naptárt lapozol és sóhajtasz az égre

nem számolsz 

mégis tudod hamarosan vége.

Hajnali friss szelek lengenek 

jól eső érzések

mégis

megrémisztenek.

 

Hová

hová

ez

a

vágta?

NYÁR

a

ma

és

nyár volt a tegnap

karod és kezed

vízcseppben fürdött

pazar színskála

korty bor

kóbor út

zöldbe fúló part fölé

felhő font koszorút

csak

állsz

és

bámulod a vízben ficánkoló kis halakat

hallgatsz

s

boldognak képzeled magadat.

 

Egy

 néma

perc

mozdulatlan magányban

felhő

ég

fák

virágszirmon sétáló bogárkák

aranyló napraforgótábla  

fut el a balga létpazarlásba.

 

Rét 

illat

madársikoly

élet és halál itt lapul valahol

s

te

tétovázva hagyod hogy elillanjon napod

csak legbelül szorul valami

amit

kívülről sohasem hallani

eliramodó percek

bőrödre sápadt sebhelyeket vernek.

 

Víz

csepp

és

csoda

csobbanás

folyóban hancúrozó önfeledt pár

 boldog mosolya

 intenek és te is felemeled fejed

nyár

még még még

sóhajtod

és

imádban ma is felsorolod 

a

szeretett

nyár ízétől zamatos neveket.

 

 

 

 

Vissza az időben... BURFORD

 Vissza az időben... júniusi Oxford környékén készült fotóimból akartam szemezgetni...

De a google változásokat eszközölt a foto archívum kezelésben. (A fenébe.)

Így csak néhány képre van most lehetőségem/időm. Pedig....

Hazai helyeken... KUNSZIGET - Mosoni - Duna.

 Kis kitérő - jobb kanyar

ember tudjad mit akarsz

vadvirágot

vizeket

ismeretlen ligetet.

Szirmokon bukfencező darázs

hal csobbanás

miegymás

szitakötő

békanesz

a

Mosoni - Duna ez! 

Szerelmes pár és a víz

a

szem mindent magával visz

hancúroznak nevetnek

kézen fogva elmennek.

A

nádasban odaát 

madár rikolt

felhős s párás a világ.