VÖRÖSKŐ VÁRA

"Patrona Hungariae ora pro nobis!"

 

https://varlexikon.hu/vorosko

Szélfútta fák

 

Arra az útra nézek vissza

bennem él a kép ma is

vörös lángruhában sorjázták végig a fák

hallom a hangod is.

 

Sok utunk volt

bár nem elég

 nevetős és napos

szellős

mosolygós

csintalan és ritkán haragos.

 

Kanyargott a szerpentin

alig látszott az ég

vita feszült közénk

késszúrás  - alattomos

valami apró semmiség

belénk ragadt

pókháló a hajba őszi délután

 

szemem pásztázott a tájon

s

a

búcsúzkodó pazar lángruhán.

 

Lényegtelen csip-csup szavak

beszürkült mondatok

 erdei úton az az ősz

szélfútta fákról levelet

szívünkből

szerelmet lopkodott.

MÉGIS

 

 

Hallgatom a szél legfrissebb dalait
kapaszkodom
nehogy elsodorjon
mindent tép és szakít
felborítja mi utat nehezít
dacol
süvít
ablakon dobol
eső csorog és lefut valahol
telve a folyó
a
kerti ágyás
csúszós a járda
levél alig hullott
még semmi sem sárga.

Nagykabát kell
sál és sapka
gondolkodom
lassan tüzet rakva.
Oda a nyári szirom
tegnapi derű
bársony percek méze
elalszik csendben a tegnapi lepke
méh sem pihen már
szirmokon mindenről feledkezve.

Mégis!

Egy villanás 

és 

minden csuda színekben ragyog
könnyű kis felhők úsznak
a
szürkeség messzire futott
libben és csillan a levél
s
a
nap fénylő csodája parttól partig
mindenhová betér
szívünkhöz is könnyedén elér
szelíden szór ránk aranyló sugarat
új nap kezdődik .

 Az ég felé fordítom hálásan arcomat.

Csupán ezt akartam....

 

 

 

Szeretni

 

Esőben szaladni

s

nevetni

kabátot cipőket levetve

tócsákat keresni

virágot szagolni

perceket számlálatlanul

szórni el

míg az eső csak zuhog

s

csorog ránk megállíthatatlanul

kóborló vágyakat nem hajkurászva

gondolni a legeslegszebbik

közös zuhanásra

cseresznye szemekkel a fülemen

hallgatni

mit súg a nyári

édes

perzselő

szerelem

patakok dermesztő vizében fürdeni

maréknyi erdei málna 

legyen újra a reggeli

szuszogni a fáradtságtól

megállni némán a nagy hegy tetején

s

nézni

hogy

az

alkonyi nap még fellángol

majd hirtelen elszökik a fény 

cseppeket

csorgatni

tenyerembe

kortyolni hosszan belefeledkezve

réteken

éjeken

hóban és fagyban

életet szeretni

csupán ezt akartam.

 

 /2022. 06. 13./

ÉLET ÉS - LÉT FIRKA...

 

Szívemig ér a lét firkája

rajzok

képek és jelek

kuszálódó parti lábnyomok

száraz a föld

kemény

rideg

kő karistol hogyha rája lépek

apadnak a hosszú mély vizek

égkupola alatt itt a közelemben

fehér lepke leszállóhelyet keres.

Kert végében is aprócska pillék járják a táncot

fölöttük

dülöngélő sárga óriások

valószerűtlen virágburjánzásban

selymesült fűszálak között

a

folyóra ki aligha látok.

Méhlakomák

darázspók

csigák

s

valami falja a mályvavirágot

csipkézett levelén talán szöcske lakomázott.

Bokraim bordók és lilák

kívül marad a kíváncsi nagyvilág

vén fáim árnyéka lassan végtelen

rezzenetlen tűrik a nap hevét

forró levegő zúdul le rájuk

mégsem akarják levetni tompazölddé fakult

 kopott koronájuk

várják talán hogy ősz söpörjön

s

ágaikat szakítsa

lombjukat mohón tépje rázza

s

peregjenek a levelek

mint a gombok

szerelemes őszi ölelésben

könnyekkel fűszerezett

elmúlásba...

Várakoznak magányos szelíden

szomjúhozó törzsük elfáradt

lesz új tavaszuk

nem hiszem...

nyoma van az elmúlásnak

sebek sajognak

rendelt ideje van

életnek s halálnak.

Minden lélekperc ajándék

kincs 

emlékarany ha olvad belőle

kérdések formálódnak

emlékszel - emlékszem

s

már soroljuk is

legszebb közös napjaink

hogyan maradtak meg nekünk

egymással összepréselődve.

Válladra tapasztom kezem

véráram indul

iszkol

fájdalom és bánat

nyárbúcsú csendje átkarol

bensőmben zuhatag

sosem kimondott szavak kalimpálnak

életünk rohan

ősz illata támad

hiába őriznénk szívesen

szirma hull a tovatűnő mának.

Ajándék

 

 

 

Eső szitál

puha könnyű fátyol

ereszkedik halkan távoli világból

cseppre csepp hull

kerülget az álom

tócsa tükre szürke

csend sóhajjal

búcsúzunk a nyártól.

Forró napok

fénye távoli emlék

levél sápad

virág hull

közeleg a nemlét

sziporka színeket felvált ma az ólom

sehol sem kereslek

nem jössz felém

a

hosszú kerti úton

illat

fény

káprázat

megannyi múlt öröm

kései ajándék

elvesztegetett

gyermeki

szitakötő percek

utam fölé a szél

kövér felleget terelget

lomha és lapos

bánattól iszamos a reggel

lustán nyújtózó erdő

ködöt párát lehel

alig látom a folyót

friss 

fehéren torlódó habok

hová tűnhettek el?

 

Elkésett fecskék fodrozzák cikázva

az

őszi bánatot

fohászkodom

Uram 

meleget adj

vénekre mosolygó napot!

 

Lám

mégsem oly kegyetlen

gonosz a jelen

fonnyadt levelek közt

habos virág terem

magányos gesztenye 

ága messziről integet

tüskés gubók között

virággyertya libben

kései fénye

csalfa remény

 bolondos tavaszi üzenet.

 /2022. 09. 27./

 

 

 

 

 

 

KÉRDÉSEK...

 Hová vezet az út

völgyön

hegyen

és

réteken

hol találok rád

s

hol ér veszteség

bántás

késedelem

a

erdő barna búja

kék szalag a domb alatt

miről ábrándoznak

télre készülődő

iszapba bújt

ezüst pikkelyű 

álmos aprócska halak

honnan jön a hajó

és

vajon merre tart

óvatos lassúdan

a

sodrásban sem vétve el

sok nagy ívű kanyart

hová szállnak most

rikoltó nagy testű madarak

hol ér partot a csend

ha elakadnak

üzenetek még egyszerű szavak

?

És

a

szív

vele vajon mi lesz

ha

dobbanását

senki sem érti meg

kopott kövek közt

keskeny ösvény vezet

könnycsepp ha hull

eltakarják

rozsdás 

vöröses

haldokló levelek.

Olyan bolond vagy

 

Olyan bolond vagy

azt

írod

szeretsz

kis szívekkel tarkítod a ritka levelet

szavak hullanak

s

én

fáradtan suttogom

miért e félelem

miért a fájdalom

kétség miért motoszkál

szívemben

csendbe zuhanó alkonyon

és

felriasztó

feketébe takart didergő hajnalon

bolond vagy

vagy én vagyok balga

süket szívkamrában

találok könnyeket kavaró

elfeledett dalra

utcák

házak

homlokzatok

együtt megtett utak

elvétett kanyarok

olyan bolond vagyok

ezüst hajadat

hajszáladat magam előtt látom

a

félrecsúszott

kapkodva felvett könnyű gyapjú sálon

megigazítanám s ha még lehet

és

engeded

újra gondolnám a múltat

visszalopnám az illanó perceket

hogy

sietős csók után

kezem újra végig szántson

hátadon

s

pillanatra megálljon

a

félregombolt

sötét színű puha télikabáton.

HULLANAK...

 

 

 

Hullanak...

Emlékeim szerint

november elején már esett a hó

vacogtunk a vékony cipőben

kopottas télikabátban

szél huzigálta sapkánkat fülünkbe húztuk

az

első

hógolyót keményre gyúrtuk

s

repült míg célt nem talált...

Ma nyár végi kertet nézhetek 

párás ablakon át.

Tarka a kép

billen a lét

s

én

visszavágyom

messzire vivő

sáros 

latyakos utamat járom

didergő álom

 

pedig

szekrényemben

itt

sorakoznak

bélelt cipők

meleg kabátok

kesztyű is akad

tucatszám sapkák és sálak

ezer színben pompázó novemberben

levelek hullanak

cseppek peregnek

s

a

gyermekkori évek

újra

csodává színesednek.

RÉTEGEK

 

 

Ablakom ismét képkeret

lent levél hull

fent égnek a színek

vetkőzni még csak most kezdenek a fák

levetik a kopott lombkoronát

és

vacogva

fázva

várnak a tél jeges ostromára

hátuk mögött a hajnali ég

tépi

bontja

sejtelmekből szőtt vastag köpenyegét

vörös

rózsaszín

ezüst

szétmálló fekete

fény gyúl a fák közt

a

lét pazar szépségű intő jele.

Éjszakám bolond volt és nehéz

évtizedek billegtek vállamon

arcok

emlékek keveredtek

képek peregtek

a

vágyódás nagy hatalom.

Mindent de mindent

egy tégelybe borogatott az álom

zűrzavar uralta

s

hiába kerestem kiutat

valahol távol voltál

távoli éjszakák súlyos fellege alatt.

Eső esik

kopognak a cseppek

lassan mint régi bánat összekeverednek

fordul a világ jobbra és balra

szél nyargal ahogyan éppen kedve tartja

s

a

színeket bolondul kavarja

pirkad

megbocsátó világoskék felhő fedi

az

iménti zord feketét

múltunk minden zárványát

kibonthatatlan rétegét

gyengéd részvéttel öleli s magába takarja.