Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2020. június 20., szombat

SZERETŐS




SZERETŐS


Csillámport szóró hullámzó csoda
hosszú hajótest tör magának utat
milyen hajó lehet milyen hajó
fülkéjében a kapitány hátát lassan felmelegíti a nap
hova tart vajon hova
nem kémleli a zöldes partokat
viskók paloták ligetek és kertek lobbanó színeit
kísértő világról mit sem sejthet
szemem előtt széttöri a csendet
fröccsen a víz korhadt ágakat arrébb terelget

ébred és csivitel mindenféle népség
ablak alá hajtja madárkáimat mohóság és éhség
falják a fekete eperszemeket
túlérett megrepedt roppanó cseresznyét
 júniusi részegség buggyanó nedvei
kedv pezsdül robban a világ mindenestül
csalogató méz és cefre
illatoktól ittas
döngő
dongók
méhek
sárga és fekete pillangók
törékeny fehér kis lepkék
elszállnak és újra visszatérnek
szeretők kergetőznek vígan
a
perc gyorsan elillan

megállítanám most a mutatót
nyújtózkodhassak soká a napban
szerelmetes nyarunk fénye
bőrömre titkos jeleket firkant
hajamba tépnek földre hajló ágak
míg markomba szedem
 bújócska életünk drága gyümölcseit
felhős időkben is maradjon meg a mindennapi csoda
s
az
ölemben pecsétet hagyó málnaszemek
vágypiros lenyomata.


2020. június 18., csütörtök

Vihar előtt, vihar után...


Vihar előtt, vihar után...

Súlyos rubinok húzzák le az ágat
tó sarkában koppanó piros szemek
gurulnak
s
a
vaskos fűben csillognak
szanaszét
odább lilák és feketék
őrzik a tegnapi vihar hevét

utat vágott magának a víz
elsodort kavicsok kövek között
futott le a partra
vígan hömpölygő folyó hangja
reggelünk csendjét felkavarva
és
az
illata orrunkba fészkel
zsályák
rózsák
szirma hull
a
szív kavarog vadul
mit hoz a ma és mit ad majd a holnap
tört szárú virágok némán haldokolnak

csöpp hintázik minden virágon
tükrösen fényes szépséges világom
közepébe bánat árny zuhan

 törékenyek vagyunk mindannyian


egy szál
magasba nyúló
ékes liliom törekszik a fénybe
maradjon velünk ma is a remény és a béke.






/J.-nek/

2020. június 15., hétfő

Égszakadás...



Özönvízileg egészen jól állunk...

Az eresz elesett, túlcsorog, folyik, zubog, árad, pillanat alatt vége lett az idilli napfényes délutánnak.

Szirmok, gyümölcsök, hárs virága hullt...

Tegnap bepótlódott minden csepp!

Ma romeltakarítást végezhetek.
 
 

2020. június 13., szombat

JÚNIUS MEGINT





Június megint
a
kertben pompázó ezernyi virág
nehezen libben piros szemekkel dúsan rakottan a cseresznyeág
lombján át alig látom a fénypászmás Dunát
csillan
villan
remeg
komp kél át a nagy vízen
nyári bódult reggelen túlpartról friss zöld füzes integet
tékozló színek selymet bontanak
készül a nap hogy felragyogjon
neked s nekem ezer jót hozzon
eper koppan kövéren az ablakon
édes a gyümölcs hát felkapom
tegnapi kedvem elhagyom
alkonyi bánatok tűnjenek
dúdoljanak halk ringató neszek
és
te
nyári láz melengess
bíborok
pirosak
lilák
rózsa bukik a kerítésen át
a
szív
zsibbad
fegyvertelen
 szépség babonáz
engedem
gyönyörű és édes
nincs késő még a reményhez
perdülj
fordulj
 ne nézd a korhadó vénséges fákat
örömünk hódító ünnepén
add át magad örök szeretődnek a tűzmohón érkező nyárnak!






2020. június 11., csütörtök

Szívünnep...


Ablakomba hullik a zöld, a párában hömpölygő folyót alig látom. Víz cseppen, sötét, kövér eperszemek hintáznak a hosszú ágon.
Korai ébredés, egy rövidnek tűnő éjszaka után. De nem is, hisz fél órát ráhúztam, s nem a szokásos 4.50-kor csengetett fel a biológiai órám. Korai a csend is, nincs a Dunán nagy forgalom, csak a madarak rikkantanak, éles hang sivít, nem látom őket, elfedik apró testüket a fenyőfa hatalmas ágai.
Locsolni nem kell, jól hízott pocsolyák között csiga csíkja fénylik. A földön terített epres asztal, Zsömle kutya ma még nem falta fel a lehulló gyümölcsöt, van ideje délig.
Tömény hárs illat, méhek, darazsak serege készül ellepni a virágokat. Feketerigó röppen, letelepszik az akácoszlopra, nézelődik. Vajon mit tervel?! Mit kezd ezzel a nehéz, párás meleggel?!
Ébredés után az első korty, az első csepp méz eszembe juttatja a tegnapot.
Rendes utazás! Már csak a maszk különbözteti meg a régi és az új vonatot. Picit csendesebb a nyüzsgés, és távolabb ülnek le az emberek, egy utas ordítva telefonál... megtudhatjuk, hogy a tetőfedők mind szemét emberek. Felnézek, szemben egy szép barna szempár villan, összemosolygunk, maszk takarta arcán végig fut a derű.
Aztán busz, a vezető körül korlát, különben minden a megszokott.
Végre! Együtt töltünk egy egész napot.
Péterem már az ágyon hasalva nyújtózkodik.
Megegyezünk hamar. 
Pacsi és pari - mondanánk, de már nagy a fiú, így teljesen biztos, hogy paradicsomleves és palacsinta a megunhatatlan menü.
Míg készül az étel végre vége a mesének, szót váltunk, ruháit hozza, öltözködik.
Már serceg a vaj, amikor az első borzos kicsi lány nyakamba ugrik, óra is telik bele, hogy a nagyobb is felébredjen. Csendesen beoson és hátulról szorosan átölel - Mama!
Mézédes pillanat.
Aztán hamarosan koppannak a kanalak és a forró piros leves, a sárgálló vajgaluskákkal eltűnik a pocakban. Újra és újra merítenek a lábasból. Anyám szerinti galuska fogytán. Hú, de mennyire nem szerettem én csöpp koromban a paradicsomlevest. Mennyi harc és vita övezte a nem szeretem ételeket.
De itt!
Már a palacsintánál tartunk...
Nutellás!
Kakaós!
Lekváros!
De legyen vegyes is!
Csusszan a falat, s a kis borzos a számítógépen megoldja bátyja környezet leckéit sorra, 93 százalék, száz százalék. Okos buksik bújnak össze, aztán a maszatosnak vitt szalvétával én is asztalhoz telepszem, nézem milyen ügyesen kattint, választ.  Ősszel lesz elsős, a betűk már mind a barátai.
Telik a délelőtt, viharfelhők karimázzák az eget.
Öltözés! Le a pizsamával! - mondom, de kinek.
Peti már túl van a telefonos penzumon, pizsije a játék kupac mellett hever.
Nádszál kisasszony haja szénaboglya, pizsamáját ismét kinőtte, le nem veti. Mosolyogva hallgatja apja kérését, hogy délutánra rend legyen a lányszobában.
Persze apa! Megcsinálom!
Aztán elszáguld a motor. 
És! Kezdődik a cuccolás, titkosan hordják fel az emeletre a szükséges tárgyakat.
A palacsintás tál már majdnem kiürült. A lábas alján alig van leves. 
Mi lesz az ebéd?! Szétnézek és kérdezek...
Gyerekek szeretitek a karfiol levest?!
Igen Mama! - hangzik a válasz.
A kicsik összebújnak a pamlagon, Peti olvas, borzos középsővel kuncognak kettesben.
A nagy, a nádszál rendet tenni szobájába vonul. Matek lecke?! No azt majd anyával.
Nem tiltakozom. Ki az az elvetemült, aki a tanév utolsó hetében leckét ad?!
Fő az étel.
Előkerülnek a kártyák, dobókocka, malom... levernek a társasban. És érzem fordul a kocka. Lassan majd ott tartunk, hogy ők csalnak nekem. Péter taktikai utasításokat ad, kicsi borzos ügyes kezeit figyelem.
Múlik a nap.
Rend van végre odafenn?!
Hamarosan!
Hamarosan!
Esik, zuhog, ömlik. Aztán kisüt ismét a nap.
Bizakodva kapcsolom a mosógépet, hátha délután majd a ruha meg is szárad.
Peti lehozza a felmosóvödröt, porszívó zúg, fiók már rendben... Anyámra gondolok. De nem szerettem, ha rendet tett nálam, utána soha semmit sem találtam.
Most én is ugyanazt, ugyanúgy... mosolygok magamon.
Közben elérkezik a kései ebéd ideje. Plusz kanál tejföllel gazdagított leves tűnik el a tálból. Finom, kérek még, sárgarépát is, sárgarépát nem!!! 
Nádszál ügyesen átcsempészi hozzám a petrezselyemgyökeret.
Én is utálom! - mondom, így a következő a húga tányérjába kerül.
Béke, maszatos pofik.
Napfény.
De már itt is a nagy galiba!
Mama! Hány palacsinta jut?!
Fejenként másfél! A többi már reggel elfogyott.
Csaaaak? Az nagyon kevés! Nutellásat kérek, kakaósat, vegyeset.
Na jó sütök még egy adaggal gyerekek!
Kölkök le, kölkök fel!
Ugye Sári rendet teszel?!
Persze Mama, persze!
Aztán Peti kiált! Gyertek lányok kezdődik az online rocki!
Jól esik a mozgás! Tanár úr diktálja a tempót, szerencsére nem vagyok a képben, így ugrálhatok én is, míg a palacsintatésztát a serpenyőbe mérem.

A mosógép leáll, röpke másfél óra alatt tiszta lett a sötét ruha, csak a fehér maradt hátra...
Zene szól, vigadalom. 
Minden jól van.
Nem utolsó sorban az, hogy a lányok tornához átöltöztek végre, vajon a pizsamájuk hol van?!

Mire anya hazaér rend legyen!
Persze Mama, persze!
Kiviszem a nagy lavórnyi ruhát, a fürdőszobát is rendbe teszem.
A nap ragyog, anya megérkezik!
Minden gyerek mesél neki valamit. Teregetünk, idilli pillanat, majdnem minden zokninak párja akad.
Anya jön le az emeletről és mutatja nekem az ecetes vízben úszó tojást... kísérletet végeztek, persze az alapos rendrakás ezúttal is elmaradt.

Ketyeg az óra, fogy az idő...
Zsebpénz osztás, nincs is vita, minden, karanténból adódó elmaradásom pótolom.
Péter napok is számba vétetnek, évi egy névnapban megegyezünk.
Szomszéd gyerekek be, úgy mint béke időben, azután már az udvaron játszanak.
Szedelődzködöm, elérkezett a búcsúpillanat.
Egyedül vagyunk, mellettem pakolászik Peti, bringás kesztyű és egyebek.
Szeretsz ma? - kérdezem tőle nevetve s bután.
Ma és MINDIG nagyon! - válaszolja az én drága unokám. 




2020. június 8., hétfő

"Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép..."





                           "Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép..." /R. M./


100 év.
Száz tavasz, nyár, ősz és tél.
Száz, ezer, millió könnycsepp.
Milliárd szó, sirató, okoló, buzdító.
Sorsok millióinak változása. Történetek. Mi fáj neki, nekem, neked?!
Hány millió ima?!
Reménység milliárd?!
Tévelygés, rossz utak - amit senki sem számlál.

Ünnep.
Pro és kontra.
Trianon kolonc, oktalan sebtépés, ostoba érzelgés, vagy akár süket duma.
Megkonduló harangok.
Zúgó szélben hajladozó fenyvesek.
Fenn a Hargitán.
Duzzadó kalász a déli tájakon.
Friss patak, s az első málnaszemek Kárpát-karéj napsütötte csücskeiben.

Mit jelent a szó?
Mit az ünnep?

Hallottam sok okosat, és megannyi okoskodást.
Konyhaasztal mellett, ünnepélyen, templomban. Úton és útfélen.
Mindet fel sem idézhetem.
Az új feltámadás reményének szele messze elkerül.
Emlékeimmel vagyok egyes egyedül.

Az első...
Hazafelé utaztunk Marosfalváról, lehettem talán 4 vagy öt éves, véget ért az évi egyszeri találkozás, a nyár legédesebb hetei elrohantak. Nagymamám a párkányi vasútállomásig kísérhetett bennünket, aztán már nem volt már sehol... Nem értettem mi történt, hová tűnt, mi ez az egész?!
Zokogva kerestem, kiáltottam... Mamám, Mamám... 
Kifutottak a vámosok, határőrök, vasutasok az épületből, kérdezgették mi történt.
Nagyanyám elbújt az épület mögé és csak egy villanásra láthattam, amikor elindult a vonat, ahogy kendője csücskével szemét törölgeti.
Az én nagymamámnak máig cukros-karamellás kalács illata van. Míg élek így emlékszem rá.
És emlékszem a határ közelébe érve a gyomorremegésre, amikor dugdosni kellett minden apró ajándékot, hogy el ne vegyék.
És emlékszem hányszor cseleztem ki a vámosokat, amikor kolozsvári barátainkhoz utaztunk. És emlékszem, hogy az autónkat el kellett dugnunk, hogy ne lássák a magyar vendégeket.
Emlékszem az 1989 utolsó napjaiban összegyűlt gyógyszerre, tápszerre, s minden egyébre, - amely alig fért el az autónkban, s januárban Kolozsvárra vittük, ahol még alig nyugodott le a helyzet. A vércseppek  még látszódtak a főtéri köveken.
Ella néni és Bandi bácsi gondoskodó szeretetére, rokonabbak voltak a rokonnál.

És emlékszem Marika nénire, Erzsike nénire... és másokra is - Kárpátalján.
És emlékszem a vereckei alkonyatra, a Latorca sziklás medrére, és emlékszem Horkay Erzsi finom főztjére.
És emlékszem drága Margit kenyérsütésére Torján. Mosolyára, történeteire, ahogy megnyitotta előttünk a családi legendáriumot.
És az öreg papára ott az udvaron, ahogy hosszú verssel idézte a haza iránti szeretetet.
És emlékszem egy asszonyra, aki a mezőn útbaigazítást adott, és boldog volt, hogy magyar szót hall.

És emlékszem...


Az én családom maga "választotta" útját, nem nagyhatalmak tették arrébb életünket, de jól tudom milyen gyökértelenül állni egy idegen faluban, ahol nem tudni merre vezet az út.
Tudom milyen az érzés, amikor hazatérek szülővárosomba és virágot tehetek a sírokra.
Szanaszét vagyunk.
Ahogy szanaszét szóródott a mi kis hazánk népe, mégis egymásra talál magyar szóban a világ bármely szegletében.
Kit érdekel olyankor a politika, nagyhatalmak okoskodása, a történelmet boncolgatók súlyos kijelentései?!
Mi emlékszünk ízekre, színekre, szavakra, ölelésekre.
A bácsira, aki a kárpátaljai időtlenségben még mindig tudta mi a különbség a moszkvai és az otthoni idő között.
A kirándulásokra, ahol megtanultuk az ismeretlen vadvirágok nevét.
Barátunkra, akivel hegyre másztunk, és völgybe ereszkedtünk, akivel a jeges patak vizében mosakodtunk, és málnát reggeliztünk.
Képek villannak fel, utak erdőbe, mezőre, pillangók, szitakötők,gyíkok, gombák, beszippantott illatok.
Hegycsúcsok, ahonnan a végtelenbe láttunk és tudtuk a hazát nem vonalzóval húzott határok jelentik.
Nem revans vágy, és nem is kivagyiság, ha nem feledjük Segesvárt, Munkácsot, Szabadkát, Herkulesfürdőt, Torját, Lévát, Aradot...

Nem feledjük a nemzetet és a hazát!






Torda - sóbánya
Békás környékén

Aldunán



Kornis kastély maradványa




Szabadka

Koltó

Nagybánya - Szilágyi Erzsébet szülői háza

Verecke
Szabadka
Emlékmorzsáim közül.

2020. június 4., csütörtök

triaNON




triaNON



Varázsgömbömet ha megforgathatom
létkönyvemet találomra bárhol felnyitom
 magyar a hang a kép és a szó
anyámtól apámtól kapott útravaló

idézem a régi hangokat
vállamra hulló csendben Verecke erdei alatt 
vérfelhőbe füstbe bukó kárpáti alkonyat
szél vágtat múlt időkért zokog
Latorca sziklás partján méz és könny
kezemben keveredik 
szívemen csorog

 száz évünk múlt
bármilyen düh és gyilkos akarat
 tépte szét szavunk
dalunk megmaradt a Kárpátok alatt

folyók fordulnak kanyarognak
Garam Szamos Tisza és Duna
elkoptatják a vasból kovácsolt rozsdás láncokat

hegycsúcsok
friss szélben hajlongó öreg fenyők
megunhatatlan zúgás morajlás 
egeket karcoló zordon csúcsok között
lent szelíden akác és pipacs színe villan
tűzjel és szirom
selymes simításuk itt érzem arcomon 

tág térben lépek ismerős utakon cipőm sarka koppan
Kolozsvár Arad Segesvár Udvarhely Torja
nyurga száron billegő teleki margaréta
Szabadka
varázsa hívogat
s
vár rám
emlékutamon
Léva 
Marosfalva 
Kálna 
nagyanyám kemencés kenyere 
cukrozott foszlós kalácsa

nevek arcok szemek 
egy villanás s elmossák a trianoni őrületet
hazugságot dúlást kínlódott évtizedeket
vádból zaklatásból épített életbörtönöket
kezek érintések vágyak sóhajok
emlékezem
s
piros fehér zöld virágból
messzi sírhalmokra  hálacsokrot fonok.