Szívünnep...

Ablakomba hullik a zöld, a párában hömpölygő folyót alig látom. Víz cseppen, sötét, kövér eperszemek hintáznak a hosszú ágon.

Korai ébredés, egy rövidnek tűnő éjszaka után. De nem is, hisz fél órát ráhúztam, s nem a szokásos 4.50-kor csengetett fel a biológiai órám. Korai a csend is, nincs a Dunán nagy forgalom, csak a madarak rikkantanak, éles hang sivít, nem látom őket, elfedik apró testüket a fenyőfa hatalmas ágai.

Locsolni nem kell, jól hízott pocsolyák között csiga csíkja fénylik. A földön terített epres asztal, Zsömle kutya ma még nem falta fel a lehulló gyümölcsöt, van ideje délig.
Tömény hárs illat, méhek, darazsak serege készül ellepni a virágokat. Feketerigó röppen, letelepszik az akácoszlopra, nézelődik. Vajon mit tervel?! Mit kezd ezzel a nehéz, párás meleggel?!

Ébredés után az első korty, az első csepp méz eszembe juttatja a tegnapot.

Rendes utazás! Már csak a maszk különbözteti meg a régi és az új vonatot. Picit csendesebb a nyüzsgés, és távolabb ülnek le az emberek, egy utas ordítva telefonál... megtudhatjuk, hogy a tetőfedők mind szemét emberek. Felnézek, szemben egy szép barna szempár villan, összemosolygunk, maszk takarta arcán végig fut a derű.

Aztán busz, a vezető körül korlát, különben minden a megszokott.

Végre! Együtt töltünk egy egész napot.

Péterem már az ágyon hasalva nyújtózkodik.

Megegyezünk hamar. 

Pacsi és pari - mondanánk, de már nagy a fiú, így teljesen biztos, hogy paradicsomleves és palacsinta a megunhatatlan menü.

Míg készül az étel végre vége a mesének, szót váltunk, ruháit hozza, öltözködik.

Már serceg a vaj, amikor az első borzos kicsi lány nyakamba ugrik, óra is telik bele, hogy a nagyobb is felébredjen. Csendesen beoson és hátulról szorosan átölel - Mama!

Mézédes pillanat.

Aztán hamarosan koppannak a kanalak és a forró piros leves, a sárgálló vajgaluskákkal eltűnik a pocakban. Újra és újra merítenek a lábasból. Anyám szerinti galuska fogytán. Hú, de mennyire nem szerettem én csöpp koromban a paradicsomlevest. Mennyi harc és vita övezte a nem szeretem ételeket.

De itt!

Már a palacsintánál tartunk...

Nutellás!

Kakaós!

Lekváros!

De legyen vegyes is!

Csusszan a falat, s a kis borzos a számítógépen megoldja bátyja környezet leckéit sorra, 93 százalék, száz százalék. Okos buksik bújnak össze, aztán a maszatosnak vitt szalvétával én is asztalhoz telepszem, nézem milyen ügyesen kattint, választ.  Ősszel lesz elsős, a betűk már mind a barátai.

Telik a délelőtt, viharfelhők karimázzák az eget.

Öltözés! Le a pizsamával! - mondom, de kinek.

Peti már túl van a telefonos penzumon, pizsije a játék kupac mellett hever.

Nádszál kisasszony haja szénaboglya, pizsamáját ismét kinőtte, le nem veti. Mosolyogva hallgatja apja kérését, hogy délutánra rend legyen a lányszobában.

Persze apa! Megcsinálom!

Aztán elszáguld a motor. 

És! Kezdődik a cuccolás, titkosan hordják fel az emeletre a szükséges tárgyakat.

A palacsintás tál már majdnem kiürült. A lábas alján alig van leves. 
Mi lesz az ebéd?! Szétnézek és kérdezek...

Gyerekek szeretitek a karfiol levest?!

Igen Mama! - hangzik a válasz.

A kicsik összebújnak a pamlagon, Peti olvas, borzos középsővel kuncognak kettesben.

A nagy, a nádszál rendet tenni szobájába vonul. Matek lecke?! No azt majd anyával.

Nem tiltakozom. Ki az az elvetemült, aki a tanév utolsó hetében leckét ad?!

Fő az étel.

Előkerülnek a kártyák, dobókocka, malom... levernek a társasban. És érzem fordul a kocka. Lassan majd ott tartunk, hogy ők csalnak nekem. Péter taktikai utasításokat ad, kicsi borzos ügyes kezeit figyelem.

Múlik a nap.

Rend van végre odafenn?!

Hamarosan!

Hamarosan!

Esik, zuhog, ömlik. Aztán kisüt ismét a nap.

Bizakodva kapcsolom a mosógépet, hátha délután majd a ruha meg is szárad.

Peti lehozza a felmosóvödröt, porszívó zúg, fiók már rendben... Anyámra gondolok. De nem szerettem, ha rendet tett nálam, utána soha semmit sem találtam.

Most én is ugyanazt, ugyanúgy... mosolygok magamon.

Közben elérkezik a kései ebéd ideje. Plusz kanál tejföllel gazdagított leves tűnik el a tálból. Finom, kérek még, sárgarépát is, sárgarépát nem!!! 
Nádszál ügyesen átcsempészi hozzám a petrezselyemgyökeret.

Én is utálom! - mondom, így a következő a húga tányérjába kerül.

Béke, maszatos pofik.

Napfény.

De már itt is a nagy galiba!

Mama! Hány palacsinta jut?!

Fejenként másfél! A többi már reggel elfogyott.

Csaaaak? Az nagyon kevés! Nutellásat kérek, kakaósat, vegyeset.

Na jó sütök még egy adaggal gyerekek!

Kölkök le, kölkök fel!

Ugye Sári rendet teszel?!

Persze Mama, persze!

Aztán Peti kiált! Gyertek lányok kezdődik az online rocki!

Jól esik a mozgás! Tanár úr diktálja a tempót, szerencsére nem vagyok a képben, így ugrálhatok én is, míg a palacsintatésztát a serpenyőbe mérem.

A mosógép leáll, röpke másfél óra alatt tiszta lett a sötét ruha, csak a fehér maradt hátra...
Zene szól, vigadalom. 
Minden jól van.

Nem utolsó sorban az, hogy a lányok tornához átöltöztek végre, vajon a pizsamájuk hol van?!

Mire anya hazaér rend legyen!

Persze Mama, persze!

Kiviszem a nagy lavórnyi ruhát, a fürdőszobát is rendbe teszem.

A nap ragyog, anya megérkezik!

Minden gyerek mesél neki valamit. Teregetünk, idilli pillanat, majdnem minden zokninak párja akad.

Anya jön le az emeletről és mutatja nekem az ecetes vízben úszó tojást... kísérletet végeztek, persze az alapos rendrakás ezúttal is elmaradt.

Ketyeg az óra, fogy az idő...

Zsebpénz osztás, nincs is vita, minden, karanténból adódó elmaradásom pótolom.

Péter napok is számba vétetnek, évi egy névnapban megegyezünk.

Szomszéd gyerekek be, úgy mint béke időben, azután már az udvaron játszanak.

Szedelődzködöm, elérkezett a búcsúpillanat.

Egyedül vagyunk, mellettem pakolászik Peti, bringás kesztyű és egyebek.

Szeretsz ma? - kérdezem tőle nevetve s bután.

Ma és MINDIG nagyon! - válaszolja az én drága unokám.