Az aszály, az esőt nélkülöző nyarunk majdnem tönkretette, hiába óvtam, hiába öntöztem, de most ebben a párás, ködfoltos, vagy éppen verőfényes gyorsan változó időben a kertem éke... a pillangóvirág!
Cosmos - az egész világegyetem van elbújtatva a nevében.
Nekem az is, hiszen minden virága, legyen az rózsaszín, fehér, vagy mély bordós mályva, mind, mind egy régi életet, régi képet idéznek - mely nekem akkor, karonülő kislányként maga volt a világegyetem.
A kép: Ülök egy széken, cérna rékli alól kikukucskál a vászon ingecske... buksimon nincs még többi pihe, mint amennyi most legkisebb gyöngyszemünk kobakját ékesíti. Nézek a kamerába, gép kattan... kezemben pillangóvirág, szirmai megviseltek, puha kis ujjacskák jobblétre cirógatták őket. A pillanat oda, de a kép mindörökre megőriz valamit. A következő fotón anyám tart ölelő, meleg karjában, mögöttünk a Tompa Mihály utcai kertecske lehet. Több kép is készült akkor. Szikár nagynéném Icuka, aki vénlány maradt, s majd a bátyám guggol a negyedik képen. Időtlenség. Gyanútlanság. Családi ölelések.
Milyen színű volt az a virág?! Talán fehér, vagy halvány rózsaszín. Milyen volt a kert? Arról már megkoptak emlékeim.
De az, hogy milyen volt a bánat, elkényszerülni a világ másik dimenziójába üldözve?! Az máig sem feledhető!
Ponyvás teherautóval vittek, jött velünk a hűséges, vastag bundájú Mackó kutya. Néhány száz kilométer, s gyermeki világom, világunk ripsz-ropsz megváltozott. Volt nincs fáradt, szomorú, mindig gyászban élő nagymama, volt nincs Icuka, Tyepus, aki apám öccse volt, s minden nálunk töltött alkalommal rajta kíséreltem meg kezdetleges fodrásztudományomat tökéletesíteni... sötétbarna, erős szálú haját hátrafésülve hordta, s én boldogan kaptam elő a fésűt, amikor Pista bácsi megérkezett, és készítettem neki "hülye gyerek fizurát" - így nevezte, amikor frufru hullott a homlokába.
Utóbb neki, Tyepusnak köszönhettük, hogy hírt kaptunk bebörtönzött apánkról... akkoriban stráfkocsival szállította a sörös rekeszeket, s a bennük rejlő nedű szerencsére megoldotta némely börtönőr nyelvét. Muraközi lovak húzták a kocsit, vastag bőr kötényben ült a bakon a nagybátyám, aki szép reményű parasztgazda lehetett volna, ha az a volna ott nem lett volna. De hányszor elmesélte nekünk, hogy nem ízlett neki a svájci élet, hiányzott a szalonna, s így bár, mint jó képességű parasztfiú lehetőséget kapott, hogy kint elmélyíthesse a gazdálkodás tudományát, Ő inkább a hazautat választotta, még a háború környékén. Szíve vajból volt, s derűje minden bajban napfényt hozott életünkbe. Amíg hozhatott... Mert egyszer csak oda lett a nyíregyházi otthon, rokonok, családi és gyülekezeti barátok, s elkezdődött egy másik élet, nagy árvaságban.
Hideg, fagyos napok egy malomépületben. Első osztály... faluvégi csizma cuppantós sár, árnyas udvar, s a kert... Anyám a kertből hamarosan paradicsomot teremtett. Nem szó szerint, de nagyon praktikusan igyekezett megoldani, hogy egy fizetésből a négy gyermekes családnak mindig meleg étel kerüljön az asztalra. A városi fiatalasszony nem tétlenkedett a falu utolsó előtti portáján sem. Kacsák, disznó, tyúkok... - s a szomszédokkal folytatott cserekereskedelem. Ha mondható a legtöbb környékbeli nálunk is szerényebben élt. A néhai uradalmi béresek, immár az állami gazdaságban robotoltak, csekély bérük mellé szükséges volt a ház körüli porta művelése, s bár napestig dolgozva, de el lehetett kerülni az éhséget... Akkoriban még nem volt bőséges kereskedelmi felhozatal, a legtöbb portékáról azt sem tudtuk, hogy létezik. A kölcsönös gazdasági segítségnyújtás világában éltünk - nehogy a kgst - re gondoljunk. Senki sem nézte tétlenül a másik nyomorúságát. Mi, mint számkivetettek a legjobb emberek személylben kaptunk sorskárpótlást. Török Giza néni, Vén Lajos felesége, lányuk Margit szembe szomszédaink voltak. Kemencés, tejfölös lángosuknál jobbat azóta sem ettem. Giza néni nagy hírű pingáló asszony volt, kisujjában a kalocsai népművészet gyönyörűségeivel, s lánya is örökölte a szépre való hajlamot, meg a jó szívet is. Abban az időben tehenek, malacok, lovak és kapirgáló baromfak az élet természetes társai voltak, legfeljebb szekér verte fel a port. Ókor tévedt felénk egy-egy nagy csodának számító autó, s nagy ritkán tank... Hogy a tankok mit kerestek, vagy hová tartottak, arról fogalmam sem volt, talán csak demonstrálták a népnek, hogy minden hatalom a kezükben van, mármint a népekében...
Megbámultuk a furcsaságokat, azután játszottunk tovább... többnyire kint a szabadban, nem nyomasztott mázsányi lecke súlya, annál inkább a kerti nagy fák közti bújócska, fogócska, csatangolás a kanális felé... A szomszéd gyerekektől elköszönve, este átfázva tértünk be a házba, anyánk dorgált a vizes bakancs és az átázott ruha miatt, majd szárogatta a kályha mellett, hogy reggel iskolába azokban indulhassunk. Micsoda idők voltak, az egy kabát, egy pár cipő ideje.
De ne távolodjunk el a gyönyörű pillangóvirágtól. Valahol egy fiókban ott lapul a pillangós képem, s emlékeimben megbúvik az érzés, milyen is volt még gyanútlanul elmerülni a nagycsalád szeretetében, s milyen nehéz és életsebet ejtő, hogy elveszítettük az összetartó szeretet biztonságát.
Ezek a kései pillangóvirágok itt hajladoznak a szélben, esőcseppet ringatnak, vagy méheket laktatnak jól... nézem őket és mostani boldogságunkra gondolok. Unokákat ölelhetek, mesélünk, játszunk és vitatkozunk, s ha úgy adódik tanulunk is kicsit. De nem mindent a hatalmas kupacban szétterülő tankönyvekből. ahogy tegnap is tettük, az anyámra hajazó, méhecske szorgalmú Lenci felolvassa a versemet, mely a nagyanyámról és egy másik, még távolibb világról szól, hát kifut a könny a szememből... Mert a még távolibb nagyanyám (Marosfalva - Lévai járás, Szlovákia) szeretete úgy él bennem, ahogy talán az én emlékem fog bennük tovább élni. Némi hiátustól eltekintve, cukros kalács, puha nagy pogácsa és tejfölös lángos ügyileg nem vagyok példás nagymama.
Most a kertben újra viháncol a szélforgó, küzd az utolsó néhány szál legényrózsa, s törékeny szárán cseppeket ringatva ingadozik a cosmos virág múljon-e, éljen-e?!... Pillangó szirmok hullanak a földre, tenyérnyi virágok szirmai, magjuk egy sem érik be az idén... nem marad belőlük más, mint néhány fénykép, szívalbumom képei.
S hogy tudományilag se maradjunk le a kortól, hiszen az uszkve tíz kilót nyomó iskolatáskába sem férhet bele minden: "A kerti pillangóvirág, más néven sallangos pillangóvirág vagy
egyszerűen pillangóvirág az őszirózsafélék családjába tartozó növényfaj,
a pillangóvirág nemzetség Magyarországon legelterjedtebb tagja.
Hasonnevei: lepkevirág és pillevirág, társneve az ékeske, csillagvirág
és a menyecskeszem."
 |
| Mindenféle okosság - a táska súlyos, de meg sem kottyan ennek az ügyes
gyereknek... csak én háborgok, hogy miért kell ennyi cuccot cipelniük... |
 |
| Esti csendélet... mind Lilié, aki éppen a virágok részeiről tanul, a lecke rengeteg... |
 |
Méhecském érkezik az iskolából, fut tovább kézilabda edzésre, este római számokat gyakorol, matek házit ír, felolvas, verset mond, míg talpacskáit masszírozom, s kitudja még mi minden hemzseg a fejében.
|
Fejtetőre állt világ ez... - nem csoda, hogy a kép is kibillen...
