Az elmúlás felé....

Fekete tus

tiszta

metsző

egyenes vonalak

átható hideg pihen szürkévé fakult

fáradt egünk alatt

 és

a

levelek

okkersárgán

hullásra szánva magukat

epedve néznek széjjel

nem kacérkodnak a feltámadó északi széllel

sárba taposott társak

már

enyészetre várnak

fényfoszlányok gyűrűjében karéjos a csend

valami bennem megpihent

hogy

aztán

újra

lármásan felfakadjanak a szavak

áradjon szét fanyar szélben régi gondolat

mindent megtennék

súgnád újra

millió levél tapad a hosszú-hosszú útra

megremegek

beburkolódzva nézek vissza
szemem könnyezve issza

tussal rajzolt
őszi

üzenetedet.

Mindent megtennék...