PÓKHÁLÓ

Korán és rosszul ébredek

nehéz nyomasztó álmok

satuba szorítják szívem

s

a

szürke világot

éjszakai képtelen képeket

takar végre a reggel

nap

süt

kibámulok

fényéhes szemekkel

patyolat a kert

eső és nap fürösztötte bokrok

pókháló ötlik szemembe

átszövi a lehajló gyenge virágot

háló feszül

fényes csapda

ki korábban kel

tán még az alkotót is rajtakapja

moccanó

emlékek

téphetetlen szálak

arcod

hajad

sóhajod

ujjam hegyével simított tájak

szád

s

ahogy

 vágyad nyakamba csókolod

nagyon hiányzol

súgod

magány ellen felszökik lázad

reggeli fény bukfencezik

ki lesz az áldozat 

itt

selyemből szőtt hajszálvékony szálak

gúzsba kötnek

öröm pattan

eltűnnek szorongató éjszakai

árnyak.