Kései nyár a kertben...

Bokrok alján

tűz

láng

virág

remeg

nyári hév perzselt nyoma foltozza a gyepet

kék csíkokkal feszül felettünk az ég

messze szálló gépek nyomát figyelem

tágul az űr

túl

hegyeken

tengereken

gondolatom velük repül

itt

utolsó tán a rózsa

utolsó

múló szenvedély

bort kortyolunk koccan a pohár

mit nem adnánk semmibe hulló

bolondos csókokért

nevetsz

szemed sarkában ráncok

pókháló akad ezüst hajadba

őszi szál

ősz

szitál

rőt levelekkel szívünket rohamozza

ezerszer súgja

nézz fel a réz színű lombra

vége már

előttünk fénylik  telt gyümölcsös tál

szőlő nedve buggyan

édes levétől részegül a száj

nézd

kertünkön túl hideg szélsöprűk

szédült táncot járnak

vén ködöket vonszolnak

könnycseppel terhes felhőket cibálnak

ma

még

vállunk simítja lágy leheletével a kései nyár

ne gondolj most az elmúlásra

vágybomba robban

éget

kezed ha érint

szikrák cikáznak át szétszórt csavargó szívemen

 csábító mosolyú távoli fények

hűvösben kutakodnak

ne hagyd hogy elillanjon velük a szerelem.