Lomoljunk....

Valójában többet érdemel(ne), mint néhány szó, mondat....

Két bőröndöt néztem át. Néhány hónapja kikerültek az eresz alá, de csak halogattam. Aztán egy lomolós csoportban olvastam valami szanálósat és úgy gondoltam nem lehetnek erősebbek nálam a bőröndök.

Azok voltak.

Az egyikben apám zakói, néhány kabát, szép szövet nadrágok... és egy nagyon szép fehér "népi" ing. Gallérja csupa sötét folt, a mellette lévő sötét ingtől. Órákon át áztattam, szereztem hypot, amit egyébként nem használok - és kijött belőle. Moshatókat mostam, zakók szellőztek - és továbbítom őket majd rászorulóknak.

Az ing vakítóan fehér, kiderült a zuram inge, amit úgy kilenc évvel ezelőtt valahogy bekevertem apám ruhái közé. Talán a legközelebbi kiállításon éppen azt fogja viselni majd a zuram.

Másik bőrönd.... szívszorítós - levelek, képeslapok, régi nevek, üzenetek.... Fülöp Jolán írta kolozsvári képeslapon, hogy köszöni a segítséget - vajon ki lehetett Ő? Hiába kotorászom kopó memóriámban.... sok-sok név, esemény már elveszett. Szinte minden átázott, összeragadt. Talán jobb is így, mert nem lett volna szívem megválni tőlük. Emlékek, régi élethelyzetek, barátok, rokonok, minden az enyészeté. Tűzre vetettem, hogy illetéktelen kezekbe ne kerüljön, néhány ép levél maradt meg, mert ők már sohasem írnak nekem, nekünk. Nagyon nehéz volt.

Aztán a hetek óta kerülgetett jött ruhákat ismét átnéztem, és kocsideréknyi cuccot szállítottunk tegnap reggel egy ismerőshöz. Ahonnan valaki már örömmel el is vitte.

Vár még rám 110 nm pince, egy garázs és egy tágas nyári konyha.

Kép nincs....

Szívszorító érzések, szempára, meg hasonlók bőven vannak.