Áradó fényben

Gyors nyílvesszőként suhan a fény

megpihen a túlparti fákon

felhők peremén

majd utat talál

hogy

szemembe éles hegyével

mélyen belevágjon

elvakít és kényszerít

hallgassam a folyó öblös hangjait

susog

csalogat

remeg

gyorsuló sóhaját vajon ki érti meg

áradás

mélybe hajló füzek gyökerét nyalogatja mohón a víz

elérte sötét bokrok legalsó ágait

de nem elég

még feljebb kapaszkodik

eltűnik a gát

eltűnnek a fehér kőrakások

a

hordalék egyre nő

parti torlaszt épít 

rombol

kedve szerint

egyre vadabb iramban játszik

szél kerekedik

megperdül egy gyenge ladik

vágyhullám éri el szívem titkos bugyrait

jöhet ár mely eltemet földnyelveket

szigeteket

szépen felépített homokváraknak

nyoma sem marad

hatalmába kerít
messzi vágyott partokat 

víz csobban
szelíd ezüstbe fordul át a fény
 érzem
parányi vagyok

szótlanul hallgatom mit üzennek
a

túlparti fák

s

folyó mederből kicsapni készülő habok.

/Feladvány - vágyhullám.../