Gyöngysor hintázik bokrokon
száraz vén diófa ágon
cseppek
csurrannak
törékeny szirmokon végig ereszkednek
átsejlik selymükön a fény
illanó
csalóka
novemberi tünemény
igazítana összegyűrt levelet
mit a szél szanaszét kergetett
napban lábadozó bánat
húz
vonszol
kerülgetem a pocsolyákat
fűszállándzsák hegyén
vitézkedik a harmat
csepp pattan
súlytól szabadulva
árad a remény
hátha melegít is a nap
hisz ott ágaskodik a túlparti fák hegyén
vészjósló károgással üzennek a varjak
várjak kicsit
mert eltűnik hamar ez a pompa
mi most
itt
elandalít
hamarosan hideg szelek
lopják
tépik majd a maradék kerti színeket
megfakult virágok fejet hajtanak
múló vágyaktól fűszeres pillanat
sejtem
ezt
az
őszt
soha nem felejtem
új
csodákra éhesen
lobban a tűz
szikra pattan
nézem ahogy
felfal egy tépett papírlapot
firkált szavak
belőlük semmi sem marad
de
a
meleg szétárad
kanál koccan
méz csurran
édesen
felnézek még
szemed színével keveredik az ég
annyira kék
intek a tovatűnő nyárnak
tudd
mindennap visszacsalogatnálak
párás
findzsából
kortyolom mohón tűzforró teámat
égeti a számat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése