HIDEGEN
Koppan a szó
kimérten hidegen
mikor
lettem számodra távoli idegen
mikor tűnt el a láz
lobbanó szívtüzek
miért nem fényesítik
reggelünk s estünket
csonttá fagyott januári kertek
didergő fehér szirmok
jéglepel
szótlan órák és percek
egymást kerüljük hallgatag
egymáshoz nehezen érünk el
pedig a láz még felszökik
és
meglódulnak a vágyak
ha
hallom hangod néhanap
útra indulnék újra
bízva hogy rád találjak
tudom
a
kor
a
kór
az
egyre gyakrabban belénk akadó baj
vénség
fáradtság
ajtónkon kaparásznak
fusson el végre ez a téli bánat
szívek és szemek új tavaszi színekre vágynak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése