Tegnap - csendes, útkipihenős, szusszanós szombatot terveztem... Ehelyett süti-főzi, unokás, és ablakon kinézegetős nap lett. Minden szép az orrom előtt van, csak fel kel pillantani, észrevenni a túlparton felmagasodó fák színeváltozását. Finom ebédet készíteni, unokát szeretgetni (kivételesen egyetlen egyet), otthon maradóknak csomagolni. Számat befogni a nem tetsző dolgokért. Kislányomat megölelni. Majd estig töprengeni, rágódni és sehová sem jutni feltörő gondolataimmal bíbelődve... közben horgolni és mérni, látva hogy már csupán néhány sor van hátra... remélve, hogy a baba kivárja, míg elkészülök. Örömmel nyugtázva, hogy kisebbik gyermekem a fél napon át tartó repülőút után szerencsésen leszállt Ferihegyen - végre. És este - dörgést, villámlást, égi háborút megélni, október végi összecsapás, harc, valamivel nagyobb zajjal, mint amekkorát magamba visszagyömöszölök.
Jön a baba? Gratulálok, és ahogy eddig is örömöt éreztél magadban az unokák szeretetével, értük való tevéssel, az új csemetével is így legyen. Tudom, hogy nem is lehet ez másképp, mert benned van minden, ami ehhez kell.
VálaszTörlésJó volt olvasni a hazaérkezésed utáni napodról, ami a tervezett pihenés helyett, egészen másképp telt a családod érdekében. Ennek megtétele fontos neked.
Töltődj fel a túlpart és a saját partod színeinek változásával. Remélem, a töprengésed eredménnyel is jár, a feltörő gondolataiddal való bíbelődéseid pedig megnyugtató megoldással csitulnak el úgy, ahogy szeretnéd.