Partfal


Szabad szemmel szeretném írni ezt a blogot, szememben néha mégis akadnak porszemek, melyek látásomat elhomályosítják. Lehet, lehet, hogy ez csak múló állapot nem vagyok más Uram, csak esendő földi vándorod!

2017. január 11., szerda

Vacvac...


Vacvac időnk van...
Zajlik a Duna, hajnalban a jégtáblák koccanására, karistoló hangjára ébredtem.
Egy videót is mellékelek, melyet egy helyi fiatalember készített (bocs az idegen tollakért).
Két napja készült, ma ha mondhatom már még "olyanabb"...

https://www.youtube.com/watch?v=OvieAeRejxk

2017. január 8., vasárnap

Viszontlátásra

Viszontlátásra

reggel
éjszaka

gépies feledés
romhalmaza

kövek
kavicsok
összetört cserép
korhadt pallók közt
mindenféle szép
ódon kis kacat
megroppant
magaddal cipelt évtizedek
tömör súlya alatt

viszontlátásra
mondod s képzeled
búcsúzol
fogytán életed

majd
jön egy hajnal
törékeny rózsafény
álmot gombolyító
lázadó
vak
remény

dermedt a kéz
jégtáblás magányod megreped
elébed lök a sors lávaszín szavakat
tűzmázas emlékeket.

2017. január 7., szombat

Zima!!! - Zajlik a Duna



Megjelentek az első jégtáblák, egyre több és több követi őket....
Igazi tél van!
Kutyaordító hideg!

2017. január 5., csütörtök

Csipke minta


2016. december 31., szombat

Maszatok...


Reggeledik.
Oszlik a sötét, a homály, az ablakon túl kis fenyőfa áll, rajta villannak a fények, ahogy ki, a túlpartra nézek.
Az üvegen nyomok, kezek és mancsok, vagy inkább mancsok és kezek.
Micsoda élvezet ablakhoz állva, orrot nyomva bámulni a hajókra, kompra, a világra!
Az első nyomok lent Zsömi bekéredzkedési kísérletei, pláne ilyenkor, amikor az ünnep "megszentelésének" elengedhetetlen 21. századi kelléke a durrogtatás.
Ma lesz az igazi cirkusz.
Zsömle majd betérhet hozzánk. A macsek immunis, neki jó a fűtött kutyaól.
Mancsok felett ujjlenyomatok sorjáznak, azok fölött egész tenyérnyomok, egyre magasabban... fel, fel és még feljebb.
Tegnap lenyomatok.
Amikor a HAJÓ!!! kiáltás elhangzik futás az ablakhoz, és kezdődhet a tippelés...
Honnan hová?
Mit vihet?
Milyen zászlója van?
Simonom a drága boldogan kiabálja - MAGYAR! - mert a hajóorron ott lobog a piros-fehér-zöld.
Sokadszorra is megbeszéljük, hogy az első zászló mindig azt jelzi, amelyik országban jár a hajó.
Tegnap beletört a bicskánk...
Valahogy annyira hasonlóak a posztjugoszláviai lobogók.
Tippeltünk ezt - azt, végül segített a mi barátunk, azaz a kereső, s így tisztázódott, hogy éppen szlovéniai hajó úszik el partfalunk alatt.
Vissza hát a nyomokhoz.
Tisztulnak a fények, s én kifelé figyelek.
Ma halvány, szürkés-kékes a reggel, egyetlen csíkkal, repülő húz kelet felé.
Türelmes a csend, moccanatlan ágak, egek felé nem kaparásznak, semmi sem rezdül, s a madarak sem keresnek még új magot.
Maradnak hát nekem az ablaknyomok.
Lilié már egészen magasan maszatol, látom ahogy sudáran áll az ablaknál, szája szegletén morzsa billeg, ujjhegyére csoki, vagy süti ragadt.
Kifelé figyel, opálos zöld szemében ülnek a világ összes, kibonthatatlan, kimondhatatlan titkai. Élők és elmúltak súlya vállára telepszik. Néha titok, rejtély, máskor láz, lázadás, vagy fémes villanás, megismerhetetlen utak szövevénye.

Simonom már elhagyta mackós alakját, gömbből sportos fiatalemberré változott az év során, tenyere erőteljesebb nyomokat hagy.
Küzdő és harcos.
Szelíd bárány és makacs medve vannak benne jól összekeveredve.
Hol az egyik, hol a másik kerül felül, szerencsénkre több a bárányság, gyengédség, vad és fékezhetetlen mivoltát jól felfalja a mozgás.
Benne egyértelmű a gének játéka, kézzelfogható, világos. Nem kell ismeretlen kódokat megfejteni.
Ismerős minden mozdulat.
Néha rá hulló árnyak, melyeket mindig felvált a fény, vihar és ború úgy múlik el hirtelen, ahogy jött, s oldódik szívmelegítő öleléssé.
Kinézett hát az ablakon, mancsok magasodnak, figyelte a kompot, a vizet, madarakat, partot, valahol berregő könnyű kis repülőt.
Átadta magát a pillanatnak.

És, hogy végére érjünk a nyomozásnak...
Lent, nem sokkal Zsömi kinti mancsai fölött, bévül picikék, törékenyek láthatók.
Szívolvasztó kezecskék.
Már hallom is, ahogy Lenci nevet, csacsog, macskát bámul, kérdez, kutyától remeg.
Figyel, intéz, belakja a teret.
Olvas, játszik, velünk mókázik.
Aztán este, amikor már az összes gyertyát leellenőrizte bátor tettre szánja magát - Zsömlét simogat, persze bent, mert  nem bírva tovább a gyerekek zsivaját, s betért egy-két simításra a verandára.
Ja ez titok, hisz anyjuk engedte be, s a három gyerek szőnyegre guggolva kényeztette az ebet.
Csak a Papi ne tudja meg.
Szóval a nyomok ma a tegnaphoz vezettek, suhanó hajók, szürke hullámok és felsejlő narancs korongos reggel ébreszt, s belém fészkelődik újra az öröm.
A hála értük!

Köszönöm az édes tegnapot, azt hogy hagyott nekem mára némi maszatot, mit zsémbesen és nevetve fogok eltüntetni a földre lehullott morzsákkal együtt!

2016. december 30., péntek

Papíron

Elmaszatolódott hajnali létfesték
puha
papíron
rózsapír
csodák
fekete
ágak
karmos
nyújtózkodással
várnak
ébredéshez hívó harsonát


szitáló csend

csak
belül
szólnak
szállnak
a
szavak
hiányzol
meddig várjalak
lassan nyújtózik terül a magány
bebábozódott
betonkemény
akár
a
szívhalál
arcunkra feketedett cseppek
kézfejünkre tapadt morzsák
néha
felcsippentünk
egyet
titkos
vágyunk
csonttörő
örökkévalóság
nem tisztul a kép
nincs kétség
kérges dermedésben
óra
perc
és
vásott
pillanat
csendtörő hajók suhannak egymással szemben
tág terekre néző
fagyfoltos ablakom alatt.

2016. december 25., vasárnap

Áldott...

Nálunk jártak az angyalok... IS!
Huszonharmadikán családommal együtt örülünk az eljövetelnek, hálával a számtalan csodáért, amit fel sem tudunk sorolni.
Egy privát kép is itten - olyan homályos, hogy egyikünk magánszféráját sem érinti.

Öröm!
Áldás!
Hála!

A fácska kint csillog, rendhagyó karácsonyunkon.



2016. december 24., szombat

Kicsiny léptekkel....


A
jámbor
elfáradt vándor
kutatja
hol
az
út
hol
van
a
jászol

merre is lépjen
vastagodó csendben
mit kutasson


fáradt vén kezekkel
mi jót is mutasson

 

lehajtott fejjel várja a reggelt
a
születést
a
drágát

 

bárány lehelte isteni ágyát

 

jeleket vár
apró csodákat
felnéz
lásson
égi fényben égő
kincses
palotákat

szállingózó kristályokban
jő a mennyei üzenet



fehér lepelben szűz tiszta áhítattal vár

megmocskolt földünk
drága megváltó

kisdedet.




2016. december 23., péntek

Hómap - karácsony felé


Hómap!
Holnap lesz az érkezése, fénycsillagos remegése, mégis nekem ma is lesz drága ünnepem, hisz kicsikéink itt lesznek velünk, velem.
"Hómap" mondta Simon míg nem volt nagyfiú, de ma már a hatodik év hónapjait koptatva nem mond ilyeneket, helyükre kerülnek lassan a hangok.
Nekem mégis maradnak a suta kis szavak.

Karácsonyi készülődés emléktükröcskéi csillannak. Valahogy más már minden mióta három szempár segít jobban látni a világot.
Fellebbennek a fátylak, régi idők karácsonyának feledni vélt titkai hullanak elém.
Szegény, kopott évek.
Szomorú, nehéz élet.
Küzdelmek.
Harcok és keservek.
Nehéz teherrel rakott, létrogyasztó évtizedek, akkor volt, hol nem volt, amikor gyerek voltam...
Mikor a szegénység oly természetes volt, mint maga a levegővétel, mikor egy szem narancs maga volt a vágyak megvalósulása.
Mikor a kalácsillat, az anyám készítette sztaniolba csomagolt szaloncukor íze felülmúlta az összes ízkavalkádot, ami képzeletünkben élt.
A hóban ropogva közeledő csizmák hangja, a kántálók ég felé kanyargó tiszta éneke!
A fohász tisztán magasodott fel a füstölgő kémények fölé, és biztosan tudom, hogy meghallották odafenn.
Nyomorgós, egy cipős, öröklött nagykabátos, csontig hatoló hideges évek emléke feljajong.
Pont most, amikor már finoman duruzsol a kályha, meleg takaró és párna kerít körül, most, amikor az ajándékok már mind elkészülve várják a délutánt, most fordulnak vissza az évek, hogy anyámra, s apámra visszanézzek.
És felemeljem hozzájuk arcom, egy érintésre, bár egyetlen tiszta szóra, hogy gyermeki szívvel vágyhassak éppen úgy a jóra, mint akkor, amikor vacogós estébe hajló csendben sötét szobából angyalokkal cikázó egekbe belestem.
Felmelegít a hála, és a várakozás öröme, a titkokat most nem kergetem, benne lesznek a gyermeki mosolyokban, vágyakozásban, ölelésben, gyertyák libbenő lángjában!
Ma a legnagyobb földi ajándékot, az életfolytatás boldogságát megkaphatom!

2016. december 21., szerda

Színrobbanás....

Színrobbanás...
Még koromsötét van, a tél első hajnalán nyoma sincs a sóvárgott hónak.
Csillagok se, semmi.
Csak csend.
Puha párnák háttámlája.
Kicsit gémberedett ujjak.
A gépből új nótát dalolnak.
FEKETE
De nekem most nem a fekete, inkább a lila van a gondolatomban.
Az én színem a kék, aztán jönnek a feketék, és mások, tengeri habfehér villanások, zöldek, bordók, sárgák, néha barna, ahogy szívem hangja sugallja.
Most és itt azonban nem az enyém színemről van szó, enyém színem - mondta Simkó a zöldre úgy két-három évvel ezelőtt.
Azóta csak bővült a skála.
Kezd hasonlítani a szivárványra.
Léna tudja jól:
Lilié rózsaszín.
Simoné a zöld.
És az enyém mama a LILA!

Éppen a fürdőszobában voltunk néhány hete, s a szekrényben, polcon, fogasokon sorakoztak az enyém színem törölközők, kivéve a lilát!
Az angyalkám hoz neked lila törölközőt! - mondtam Lencinek, e szavakat ő a legszebb mosolyával nyugtázta.
(A Lenci mosolynak nincs párja, és bizony nagyon profi életaranyozó!)
Majd az angyal elintézi, hogy helyreálljon a rend!
Anyjának is elmondta már, s azóta is emlegetjük lesz itt majd rend és lila törölköző!!!

Mivel az élet iskolájában már alaposan kitanultam, hogy nem a fogyasztói társadalom pénzét, energiáját vesztett, lestrapált áldozataként várom az ünnepet - igyekszem a nagy üzleteket messziről elkerülni.
Igen ám a lila ígéret!
Léna tudja, hogy az angyal lilát hoz neki, így nincs kecmec vásárolni megyünk.
Este volt, amikor bezuhantunk a hatalmas áruházba - nevezzük K-nak, ahol is a hangszóróból azonnal fülembe bömbölte egy hang, fáradjak a kasszához, az üzlet tíz perc múlva zár. Pont a törölközök bóklásztam, s valahogy nem akart egyetlen szépséges lilaság sem szembe jönni. Sebtében felkaptam azért egy kéztörlőt végszükség esetére... érezve, hogy nem az igazi. További lelőhelyek után már nem kutattam az este, gondolva az egész napi hajszában elpilledt kereskedelmi dolgozók idegrendszerére.
De mire való az internet? Itthon kényelmesen felkerestem egy közelben lévő J - nevű üzlet oldalát, átlapozva az aktuális kínálatot megláttam a lila törölközőket.
No akkor csak meglesz!
Délután volt, amikor elindultunk, az út pocsék, a hangulat cseppet sem rózsás, inkább lilás-feketébe hajló.
J - törölközők garmadája, de az óhajtott színből nincs nagy méret, és az hogy veszi ki magát, hogy az én Lencim fürdőlepedője nem "enyém színem" lesz?
Kosárba pakoltam azért egy lila, közepes méretűt, biztos, ami biztos, meg egyéb cókmókokat, fizetés után új úti cél...
Az út síkos, várjuk mikor keringőzik elénk egy kamion...
A hangulat cseppet sem varázslatos.
Nem a törölköző a vétkes.
Irány az I!
Polcokon töménytelen randa cucc, szédelgő vevők, tömött kocsik. Bugyirózsaszín törölközőhegyek, lila nincs. Ráadásul az idénre elképzelt kék karácsonyi gömbök sincsenek sehol.
Mord felvilágosítás - nyáron kell karácsonyfadíszt venni...
Újabb szóváltás, de már csak úgy tessék -lássék módra.
Nem adom fel!
LILA törölköző!!!
Hazafelé menjünk be a T-be!!!
Ott aztán főzéshez-sütéshez valók kerülnek a bevásárlókocsiba.
Törölközőket sehol sem látok.
Két kisegítő dolgozónk álcázott srác sumákol a polcsorok között, iránymutatásuk kalap szamócát sem ér...
Újabb eladót szinte lehetetlen találni, de aztán mégis. Üdén mutatja, hogy a cucc az üzlet túlvégén található, éppen ott ahonnan elindultam.
Trapp oda, a kocsink már a sorban, mord úr tekintete nem sok jót ígér.
De én diadalmasan szorítom magamhoz a kicsi, közepes és nagy lilát!
Győzelem!
Magam elé képzelem az édes kis mosolyt, a kacagást és tudom, hogy megérte!