Hála

Nagy Istenem...

Őszi szinek, fények.

Ősz

Megrázza vörös üstökét

az

ősz

keringő vércsepp levelek

hullanak szanaszét

vállamra

hajamra

a

sálra

szorosan gombolt szürke kabátra

gondolom

parazsas kályha

forralt
tüzes bor

majd átmelegít

hiába

bor

hiába

mámor

fűszeres íze nem visz már távol

TE
világodba
át nem varázsol

csak maradok

lopva

áhítok

régi napokra

mikor

tűz

parázs

láva

ömlött szét

kopottas magányra

lesöpröm hajamból
a

lánglevelet

zsebre rakok

keményen

koppanó diószemeket

markomba szorítom
mint
a
kincset
felbukkanó közös éveinket

nézem

hogyan terülnek szét

kertemben

az

őszi jelek

meg sem fejthetem

e

pompás színeket

pazarló

létüzenetet.

Őszidő

Kopottas

szürke

ködös remegés

uszály dohog hosszan

majd

csend és feledés

lidérc

ladik

törékeny palló

lépés

billenés

semmire sem jó

gomolygó fátyol

terül a fákra

nem látszik

melyiknek

vérpiros

lángoló

hulló ruhája

fehér csipkésen száll fel a pára

mintha lenne őszbe forduló tájunk

báli ruhája

gőzölgő folyó

lomhán

csendesen

vadkacsát ringat

türelmesen.

ANYÁM

Hűvös a hajnal 
árnyak ringatóznak
 göcsörtös törzsű vén cseresznyefán 
 ágai közé beakadt a kendőd 
széttépi
hát 
könyörtelen magány 
szálait

repítik

dobálják

szívterhesen búsuló szelek

hiába indulok kertedbe újra

hogy

keskeny utadon

megkeresselek

alakod látom

átvillan a fákon

foltoktól tarkás

kopottas kék köpönyeged

hajolgatsz

földre dió koppan

sárguló avarban mindet  megleled

almák sokasodnak tört vesszőkosárban
álmaim őrzik fáradt léptedet

aztán
egy perc

minden széthullik

hajnali fénnyel érkező szellő
szárítja fel csendes könnyeimet.

KAVALKÁD

Péter Jánosné

amatőr fotós Kavalkád című kiállításának megnyitóján.

Őszülni készülő kert

fénytáblák remegve úsznak párás hajnalon

Dunánk tükrén

lágyan bukdácsoló

csendesen csillanó napsugár hirdeti

elszállt már a nyár 

őrizzük égető hevét

kezünkben tartjuk mézes gyümölcseit

édesen csordogáló szőlőlével

bódítjuk

darázsderekú

szomjunk s létünk álmait

ezer titokkal vesz körül

az

áldott

színkavalkád

lila szirmok között méhek donganak

mégis

ahogy

a

koppanó

héját hasító dió

megtöri a csendet

szívünkben

végig fut a remegés

tüskés burkukat veszítő

barnán foltosan guruló gesztenyék

mutatják az utat

nyarunk izzó tüzét elkergeti a szél

csuda szín

játékos villanás

csupa illat a lég

fogd meg kezem

még szeretnélek

még tartanálak

barát

szerető

testvér

ne indulj hosszú útra

jól szeressél

öleld magadhoz a lét

minden örömét

kitárt karokkal élvezd a táncot

ráncos kezed simítsa
fáradt arcoknak omló könnyeit

hallgasd meg őszi szellők

szelíden suttogott

reménykedő szép üzeneteit

mikor

a

kályhából majd füst kanyarog hosszan

melengető képzeleted messze elrepít

és

felizzanak sorban

tovaszállt évek
lelkedbe karcolt varázsos emlékképei.

 

 http://www.kalocsaineplap.hu/hu/kalocsa/kavalkad

Reklám

Mennyei mixer kapható

üzeni a gép

spam

ez

semmi más mint levélszemét

mégis

magam elé képzelem

milyen

lenne

a

mennyei turmix ezen a derengő reggelen

veled

egy rész

csend

két rész

képzelet

harmadrész

fények

csipetnyi

zöld

és

kékek

kékek

tavak

folyók

távolodó képek

könnyedén keveredik

könny és só nem való bele

elég

talán

kanálnyi édes

szerelmed lobbanó heve

mennyei turmixgép pengéje gyorsan szeletel

kockányi jég az ébrenlét

végül csurrannak bele

reggeli

mézízű cseppek

kész is az éden

s

te

alig hiszel saját szemednek.

Párhuzamosok találkozása

Táguló körökben szóródó fények

sugarai

szűk

szívemben tépnek fel

zárakat

kezem alatt vaj
olvatag

forrón

engedékenyen

lágyul

a

tálban

keveredő massza ujjaimhoz ragad

keserűen

mégis

édesen

épp mint az életem

vasárnap reggel

halkan

kalimpáló hangok

dallamok

futnak

százfelé

lépések

előre

hátra

szigorúan szabott mozdulat

gömbölyödő

halmok

csokoládés illatában

fürdőző

ébredés

ablakból macska néz

sóvár

tekintetében

fémes zöld villanás

mézszínű látomás

a

kert
a

víz

s

a

pára

utam kényszerítő

újra találása

rezzenéstelen

pillanat

vasárnap reggel

párapamacsok fölött

rám

néz

s

megbicsaklik

a

Nap.

Szeptember

Hangtalanul

szöktek

el

tovatűnt forró hajnalok

hőségtől

kopottas kertem

üdévé

frissé

változott

minden

harsog

csuda zöld
tűhegyes fűszálak közt

hajlongok

bogozom

nyári mulasztásom szálait

nesztelenül

futottak

elhagyott halvány rózsám

még remél

fonnyadt szirma életre kél

pironkodó

alkonyok

repítenek

új

illatot

lágyabb

lankadt

estét köszöntök

kályhába gyűrök százféle unt papírlapot.

Éjszakai vers...

Megébredek még éjszakánként

nézek idegen csillagot

pillám alá bepréselek

porosan múló tegnapot

kardok kaszák közt átlépkedve

megtalált sosem volt perceket

szívtükrömben óvatosan
-ne törjön ketté -nézhetek

azt a hajnalt és napot

mikor mosolyod ringatott

ébresztett játékos szavad

bolond kamaszos lázadás

fertőző őrült lángolás

megtalált hűsítő tavak

megébredek még éjszaka

belül és kívül béke van

láthatatlan fűszál kötözött össze

szabadnak s rabnak
egyaránt érezhetem magam.