Időtlenül

Anyám kék szeme
a végtelenbe hívogat
ráncai már nem mélyülnek
nem látom
fáradt kezén
a megfeketült barázdákat
s
csíkokat
amiket a kertben
szedett füvek gazok
csalánlevelek
bogyók szedése közt
az idő belesatírozott

csak hajnalt látok
délidőt és alkonyatot
kesernyés füstös sötétedést
és mézes citromfüves illatot
érzek ha rá gondolok
kalács tea
üldögélés
a cseresznyefa alatt

könnycsepp
sóhaj
mert tekintetéből
már csupán
az elmúlás
kései felismerése maradt.