NÓGRÁDI ALKONY

Alkony

Homályba vesző távoli dombok

sárguló lombok

tárulkozó völgyek
ösvények
tölgyek

vörösbe öltöztek

réz csíkokat

vet sebtében rájuk a nap

leveleket táncoltató alkonyi szél
rángatja
cibálja
kopottas ruhájukat

út

kanyarog

rég látott képek szívemhez érnek

ott

a

füzesen túl már vége

határfolyó

átellenben hegyek magasodnak fel a messzeségbe

az

ég

végtelen tarka tábla

tüzes jelekkel összefirkálva

szürkék
vörösek

feketék

olvadozó világoskékek

merész lilák

rózsás pír

fodrozza az alkonyi fényorgiát

csipkék a fák

kormos ágakon átragyog kései sugárnyaláb

reményét veszítő kicsiny világ

éhes kutya falat után kutat

kő kereszt talapzatánál szemétkupac

szanaszét sodorta a szél

bodros borjak

fehérek

barnák

legelnek

 tágas rét zsenge füvét
komótosan nyelik

esteledik

szemközti domboldalon egy parcella
frissen szántva

magvait ölelni vágyja

szomorú
 szép
elhagyatott vidék

szétfoszlott térkép

viskók és omladozó kúriák

lámpa sehol sem ég

nem világol más csak a hold

éles kanyar

fényes utakra csal

hátam mögött tűnik el az utolsó nógrádi bucka

őz
ina feszül

kiugrani készül a feketéllő
kanyargó útra...