Mélyben és magasban

 

Mélyben és magasban

harsogó tavaszban

zuhog a fény

s

a

léptek

rövid pórázzal mértek

még májust adj nekem

itt serceg bennem ez az ostoba vágy

beszippantani a bimbózó világ

szanaszét sodródó édes illatát

 vakító nap

vert arany s bíbor színe van

küzdök

birkózom

nem hagyom legyőzni magam
kapaszkodom

virágba

 fába

recés szegélyű levél hasít

tanít ráeszmélni a valóságra

tócsák és mély vizek

ösvényen szorosra záródó ágak

paták nyoma mutatja

pocsolya partján ivott egy állat

 őz lehetett

csúszik cipőm a sárban

érces hangú visító madár

 ijeszt rám csenddel bugyolált 

lomha délutánban

nyakamba

karomra

hajló

fűszálak selyme bágyaszt

lepke hintázik

boldogan

méhek zümmögnek nektárt vacsorálnak

dong és zsibong a rét

simítni sebhelyet

vérehullót kézfejemre óvatosan kenek

odébb feketült odvas fák

száraz ága reccsen

dédelgetett öröm és kín téblábol bennem

májusi hangodat sóvárgom

tarkómra hulló kezed

fent fény csillan 

messze szálló szárnyak

tavaszbúcsúnk ideje újra elékezett

fűtenger közepén alig hogy látszom

 magasba

mélybe

nézek

meséket képzelek

szívérintősdit játszom

 

kúszik felém az alkony

hideg szelekkel támad

vállamra visszahúzom a pántot

 hiába várok

sóhaj sem segít

szanaszét gurulnak

vágysúlytól

megrepedt színes üveggolyóim

mind.