Vallomás...

 

SZERELEM

Lobot vet a szó szívemen

szisszen

szólongat

és

remeg

ki érti meg

 

nézem a fényesre derülő eget

a

folyó parttalan hömpölygését

madarakat

megírtam százszor

megrészegít a mámor

burjánzó zöldek szédült ostroma

pókhálón billenő fény

könnyű sóhaja

reggeli dobbanás

életmóka

ágak takarta tollpihés csacsogás

eperfán ringó apró gyümölcsök

liliomok bódító

lándzsás sorfala

estébe hajló éles alkonyat

előre fut máris a gondolat

képzeletem vágyrobbantó nyara csalogat

kertemben majd mezítláb időzök

csigákat lesek

darazsakat

fiókáknak enni hordó

örvös galambokat

az

idő

fut

drága fényszőrű paripán

bámész gyönyörrel nézem a Dunám

csónakot

hajót

evezőlapátot

sűrűn csobbanót

szép

szerelem

pecsétünk

szemembe hegyes pengével emléket bök a nap

vállamra sóvárgom sóhajod

kényeztető

elvesztett csókjaidat.