Bobájka

 

Mák pereg a nagy porcelán tálba

kifli karikák omolnak

forró a tej 

sugárban csorog

ügyelni kell 

mert

a

szabályok szerint az étek nem tocsoghat

pont úgy jó ahogyan főzni Ő szokott. 

Vanília illat terjeng

 hullik a mák

s

a

porcukor havas kúpokat alkot

éppen olyan

mint

magasban szálló gépből nézve

őszi hűvös délutánon az Alpok.

 

Régi dal szól

mit fejembe a pirkadat

lopott be csendesem

elveszett szavak kelnek útra

hogy

szívemhez jussanak újra

eredetüket nem feledhetem.

 

Édes mozdulata sem késik

mely oly sokszor ölelt körül

anyám kezét látom

hosszan elém vetül

sürgött és forgott ügyesen de közben sohasem énekelt

Nyíregyházán vesztek el a hangok

ott hol a gangra bánat ült.

 

Most mégis itt mocorog bennem

még dorgálása is selymesül

ahogy rám szólt

kislányom ne dobd bele a száraz kifli véget

és

szemem sarkában a könny megül.

 

 

Szedem máris

szorgalmasan az alkalmatlan végeket

számban olvad az íz és az emlék

hagyd hogy dúdoljak

neked gyermeki hálaéneket. 

Kalács és kenyér

szakajtó 

kredenc

kajszton

mozsártörő

halódó és megszokott szavak

mákszemként szaporán

kezemre peregnek

megállt parancsol a tűnő pillanat.

 

Kályha hevül

dudorásznak a lángok

leguggolok

figyelem hogy falják a vaskos fahasábot

zümmög a víz és sistereg valami

 elröppennek az idő 

szárnyszegett szürke galambjai.

Étel és ital van itthon bőven

findzsámba méz is csorog ha akarom

visszafutnék mégis az időben

hogy

tányéromra az ő bobájkáját kérjem.

Ha lehetnék még egyszer 

kiflivéget csenő rakoncátlan gyermek.

 Játszik velem a képzelet

anyám hangját hallom közeledni 

karácsonyi ködfoltos hajnalon

s

 megérintenek a fáradt öreg kezek.

Leszállt az ég dicső királya...