 |
| Ercsi - Kisduna |
Tavaszt lesni mentem
télben tehetetlen
fényért áhítozó
kóborló földlakó
ragyogott a tó
teknőc nyújtózott hideg iszapban
friss illatra vágyva szimatoltam
nedvek dudorásztak magasba nyúló fűzben
és
ezüstös törzsű nyárban.
Zsenge zöld selyem zászló
szakadt szálai ághegyen
libbentek és intettek nekem
kék pántlikát font az ég
üzenet érkezett
végre - a tavaszé.
Gyenge kis hang
kérdezte epedve
mondd ó mondd szeretsz e
megosztod velem a perceket
együtt építjük fészkedet
nászindulónk lehetne harsogó békazene?
A
válasz percig sem késlekedett
megkerülöm veled a szürke köveket
folyó fölött szúnyogra vadászom
s
ha elfáradnál
fészkünkben ér majd az álom.
Hallgattam ahogy csiripeltek
csak a föld
csak az ég
csak a víz volt tanúja a nesznek
míg egybekeltek.
Sajduló tavaszi délután
megtorpanásra késztetett újra az életszerelem
keringőztek virgonc sugarak
fák nyújtóztak boldog részegen
feszes víztükrön árnyékuk megremegett
rügyek moccantak
felhők fölött kedvére bújócskázott a nap
sóhajtott a föld
nádszálak hajoltak
gyönyörrel áldott lett a Kis-Dunánál elkapott pillanat.
"Mint a mese, úgy szóljon és legyen mindenütt otthon a művészet,
gazdálkodjék jóval és rosszal, a mindenható Erőhöz hasonlatosan. És az
ember számára legyen kies kikapcsolódás, hogy nézőpontját
megváltoztathassa, és olyan világban találja magát, amely elvonja és
kellemességet nyújt, s amelyből új erőre kapva térhet vissza a
hétköznapok világába."
Paul Klee
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése