Tudod ugye hogy vége
szél kap egyetlen levélbe
a
többi
száraz csendesen
szomorú gallyakon pihen
és
vár
vár ahogy én is
két csend között
karcos vallomás
vége közeledik
elszaladt
elfutott a nyár
micsoda hajnali sóhaj ez
egész alakos kép - tükör lemez
első fényjel az ablakon
mélázok éjjeli sóhajon
morzsáink felsejlenek
nem gondolok s nem kérdezek
mégis rád talál a képzelet
szürke papír és szürkülő kezdet
múlt színeink ma felvéreznek
buja bordók
barnák
aszályos zöldek
kék suhanás
fenn az égen
ingedbe kapaszkodó fellegek
tört rózsák
tüske és sebek
széppé rajzol a képzelet
bágyadt folyó
álmosan elúszó hajó
kavicsaim összeszedem
tenyeremben elrendezem
volt
tó
volt
part
voltak szavak
hintázik most a gondolat
suhan a nyár
éget
sebez
láng remegésnek már vége lesz
tövis
szilánk
kopott kövek
ősz jön hamar s ömleni kezd
gomb zárul
pilleszárny szakad
pókháló gyűl eresz alatt
késpenge szívemen pihen
titkokat súg a végtelen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése