Mocorog az erdő
belélegzem párolgásait
avarszőnyegre térdelek
hátha megláthatom
titkos jeleit
mindenütt csend
csupán a víz csobog
folyó mentén fölfelé
csendben bandukolok
barna szőnyeg terül
ezer
millió
levél
meglódul szívemben a vágy
az
első halk sóhajért
és
lám
parányi harsogó zöld lándzsák
nyújtózkodva
a
lét folytatását kínálják.
Roppanó korhadt ágak
dülöngélő fák alatt
selymes szirmok
várják a tavaszt
s
amott
a
sziget peremén
hol őzek inni járnak
borongós ég felé emelkednek
libbenő
habfehér kócsagszárnyak.
12000 lépés a csépi zátonyig, s azon is túl... szemerkélő esőben.
Minden képed szép, de az az első különösen, ahogy előbújnak a levelek közül a parányi, harsogó, zöld lándzsák. Ezt is csak te tudod így leírni, ahogy tetted a versedben. Érzem, látom a sétád, csodálatos lehetett megtenni a 12 000 lépést. Gondolok rád sokszor, és járok a blogodba rendszeresen olvasni, képeket nézegetni. Nagy öröm. Köszönöm.
VálaszTörlés