ABLAKKERETBEN - február 1

 

Meglesem ahogyan az ég

hajnaltájban

széthúzza földig leérő mélysötét függönyét

és

a

nehéz hosszú brokát mögül

felsejlik túlparton

a

MA

új nap és újabb létcsoda.

 

Álmok és remények

egymástól távolodó

felhőréteg

kormos és piros

pazarlóan dús vonalak

ágak és bogak

nyújtózkodva jelre várnak

szenderülő vágyak

dőlt törzsek

hemzsegni készülő zöldek

mélységes mély avarszőnyegen

átküzdi magát a korai hóvirág

titkos erdei utak mentén

kacéran tavaszt játszik

libben

mulat

majd szirmot szakító szélben 

megszeppen 

tisztán hófehéren

sóhajt

hisz alig éltem...

 

s

Én 

balga 

könnyet hullatva nézem

kincseim és veszteségem

szépségét mutogatva tárul elém a táj

figyelek hogy suttogását jól halljam

megértsem

üzenete

kezdet és vég

mindennapos törékeny mesék.

Ablakkereten innen és túl

aprócska fényjelek

folyón

tükrön

üvegen

nyomokat hagyva

kalandra hívnak

s

bújócskát játszanak ma is velem.