Nagyon is érdekes ez a kopár világ... mindig találok valamit, ami megtorpant. Be is mutatnám, ha az én drága telefonom nem hagy cserben. Ugyanis ismét megtelt a tárház... épp, amikor a zajlás közepette érkező hajót videóztam volna. Recsegett-ropogott a sok jégtábla, megmozdult a víz, kormoránék azonban ügyet sem vetettek a zajokra. A rév átkelés ismét szünetel. Körbe fagyott a hajó... HORÁNY pihen. Míg sétáltam a parton, mindenféle megállított. Fagyott sárga rózsa, mellette kisodródott mécses - a gyász jelei. Apróságok, melyek könnyes emlékeket idéznek. Hideg és kopár világ. Veszteségek. És! Mégis! Hazafelé indulva vettem észre, hogy a tavaly előtt elduggatott hóvirágok kibújtak a hókupac alól... Furcsa és örömteli jele az érkezésnek. Tavaszvárásnak. Ábrándoknak. Az erdei hóvirágok még szunnyadnak, ha ismét indul a túlparti járat majd meglesem adnak e már életjelet?!
Ma Ágnes napja van, drága barátnőmre emlékezve állok meg a part csendes szegletében. Nincs zaj, nincs lárma... hiánya utat tör, jégpáncélos szívem felé.
Milyen szép a világod télen is!
VálaszTörlésVáltozatos kis látványok és a tavaszt figyelő, várakozó érzések. A magának csendben utat kereső hóvirág és a recsegő-ropogó jégtáblák között érkező hajó.
A gyász azonban csendes és nem múló!