Ünnep felé....

Hó

szakad

árva hang

sem hallik

tűéles

fehér szilánkok

mesebeli világot

varázsolnak elénk

csendes esti jó

sötét hömpölygő folyó

szelíd sodrással zsongító

árnyak feszülnek sötét falakon

puhán ölelő esti irgalom

foszló fájdalmak darabkája

hullik az álmodó rongyos világra

előkerülnek régen elvesztett képek

párás szemüveggel kémlelek jól ismert vidéket

egymásra vetülő emlékeim világába lassan betérek

emberek

arcok

léptek

utak

álmok

szikrázó égi kristályok

tisztítják ünnepire a fáradt világot…